Autópiacon vettük, 40000.- kemény magyar forintért.
Fater hajnalban ébresztett, szemem alig nyílt ki. Előző nap nyertük meg a megyei bajnokságot, két felnőttcsapatot is levertünk. Igazi nagy kupát adtak, Túri Imre mesteredző teleöntötte pezsgővel, körbeadtuk, mindenki ivott egy kortyot. Fél kettőig buliztunk, beszélgettünk, motorral jöttem haza Keviből. Átfagytam, mint a makkász, éppen kezdtem kiengedni, mikor apám költött.
A hajnali vonattal mentünk a Nyugatiba, én már Szajolnál aludtam megint.
A BNV III. portája mellett volt az autópiac, valami ötször kellett átszállni, mire odaértünk. 
Sosem értettem, most se tudom felfogni, mik ezek a számok a tömegközlekedésen, hogyan függnek össze egymással a járatok, és hogyan képesek megjegyezni az emberek. A metróban is eltévedek, richtig a másik irányba megyek, mint kéne. 
Alig múlt hét óra, mégis elég sok ember bóklászott a környéken. Legalább nyolcszor annyi érdeklődő volt, mint eladó autó. Abban az évben gyűrűzött be az energiaválság, meg a nemzetközi gyermekév. Hát. 1979 kemény éve volt, rendőrgyilkossággal, iráni iszlám forradalommal, szolnoki lőszerraktár robbanással, rideg fagyokkal.
Apámat ez nem érdekelte, nála volt az összes létező pénze, autót akart venni. Annyira biztosra ment, hogy csak Pestre kért jegyet, visszafelé már nem, ha ég a földdel összeér, akkor is kocsival megyünk ma haza.
Sok volt a Lada, illetve Zsiguli. Ja, 1200 cm3, fajin orosz gép, minden dolgozó ember álma. Kivétel nélkül mindegyik eladó autóban 60000 km alatt mutatott az óra, a küszöbök színe nem egyezett az ajtókéval. De majdnem mindben volt hátul a kalaptratón bólogatós kutya.
Apám sokat kerülgette a Ladákat, egyre savanyúbb arccal. Kevés volt a pénze a legolcsóbbra is, és hát annyira nem volt vidéki, hogy ne látta volna a felniken, gumikéderen, pedálokon a valódi elhasználtságot.
Talált viszont egy hófehér Skoda s100 limuzint, jajj, az a csodálatos gép, nekem sokkal jobban tetszett, mint a zsigulik. Három éves volt, egy fiatal házaspár kínálta. Sápadtan üldögéltek a kocsiban, a párás ablakot kétpecenként letörölgették, unottan hessegették el a piacilégy neppereket.
Fater többször körbejárta a gépet, keze reggel óta a pénzes zsebében, már nagyon költötte volna. A fiatalok egészen tűrhető árat mondtak, de apám nem ugrott azonnal. Körbejártuk még egyszer a piacot, megnéztük a motorháztetőn ittapirost játszókat, meg a sok “gépkocsikiutalás olcsón átadó” cetlis hirdetőfalat.
Visszaosonkodtunk a Skodához, mondom, nem volt annál különb autó a placcon.
Fater próbált még kicsit alkudni, de nem nagyon tudott. Szóban megállapodtak, beültünk hátra.
A fiatalok Budán laktak, a Tusnádi utcában, szép környéken. A nappaliban bőrfotelbe ültünk le szerződést írni. A kocsi a fiatalasszony nevén volt, valamilyen hivatalos protekcióval, apparátusi keretből vették, hároméves kora alatt nem illett eladni.
Átszámolták a pénzt, a fiatalember közben kiszerelte a Tesla autórádiót, ez sajnos nem fért bele a vételárba. Apám birtokba vette a gépet, még megvolt a gyári könyve. Kaptunk egy mentőládát, szerszámkészletet, igazi elakadásjelzőt.
Fater megkérdezte, hogyan érdemes lejutni a hegyről, a fiatalok nem tököltek, beültek hátra, elnavigáltak egészen a József Attila lakótelepig, az utolsó metróállomásnál szálltak ki.
Integettek utánunk, ahogy nekivágtunk a hazavezető útnak.