A héten Paloznaktól nem messze dolgoztam, egy kisebb csarnokot építünk, az egynyomú vasút mellett. A vonatok félóránként járnak, hol az egyik, hol a másik irányba zörögnek el. Diesel mozdonyok húznak két-három üres kocsit, volt, hogy húszan is utaztak, de legtöbbször csak az unatkozva dohányzó kalauzt láttuk (tudnám, mire sztrájkoltak, két-három utast tartottak sakkban, azóta ők is mennek busszal).
A falu olyan 600 m-re volt, egy szép nádtetős házban aludtunk a brigáddal, éppen a templom mögött. Szemben abc-üzlet, egyszemélyes bolt, korán nyit, korán zár.
Mellette presszó. Nem vagyok egy kocsmabútor, sosem szerettem ilyenbe járni. Bárhol az országban mindenütt egyformára alakulnak ezek a helyek, valamilyen pénznyerő automata, mindenféle sörös reklámdolgok és plakátok, unikumos hamutartó, a cégér klasszikus nejlon molinó, ki sem lehet feszíteni, mint a mosott rongy, úgy lóg a falon. A pultnál pont olyan hangosan szól valami zene, hogy éppen ne hallja a csapos mit akarok, zörög a játékgép, szól a tévé, megy a híradó. Nőnap van, de a téma a holnapi népszavazás.

Eszembe jut az első szavazásom, 1980. tavaszán, akkor lehetett először több jelöltre is szavazni. Korábban a Hazafias Népfront állított össze listát, egy képviselői mandátumra kizárólag egy jelölt jutott, szinte mindig munkás származású (paraszt származás nem létezett, csak mezőgazdasági munkás), tíz munkásra jutott egy értelmiségi származású jelölt. A népszavazásokra jó előre felkészültek a társadalmi és mozgalmi funkcionáriusok, és felkészítették a nagykorú polgárokat, rendkívül eredményesek is voltak ám a szavazások. Teljes és 48 órás szesztilalom mellett, 96-98 százalékos részvétellel mindig érvényes szavazások zajlódtak, az egyszem jelölt, akit a kutya sem ismert sokszor, hihetetlen népszerű volt, bezony, a szavazatok 80-90 százalékával nyert.

Mindegy is, abban az évben változott a korábbi gyakorlat, egy-egy választókerületben indult a Népfront jelöltje, és akár több társadalmi szervezet is jelölhetett képviselőt, roppant érdekes eredmények születtek. Nyert a Népfront jelölt.

Apámmal mentünk a Vasas művelődési Ház összes termeibe, Csabai Béla bátyám, hobbitelek szomszédunk szívélyesen üdvözölt, átadott egy emléklapot, ennek, mint első szavazó, roppant örültem. Béla bácsi kifejezte örömét, hogy állampolgári jogaimat (és persze kötelességeimet, ez a két kifejezés, mint sziámi ikrek fordultak elő az akkori magyar nyelvben), felelősen kezdem, és hogy ilyen korán szavazni jöttem. Megkérdezte, tisztában vagyok-e a szavazás folyamatával, tudom-e, mire szavazok (komolyan, mint egy kisiskolással, biztos elsőnek érkező első szavazó voltam, annyi figyelmet szánt rám), nekem kicsúszott az arcomon, hogy azért szavazok, mert muszáj (apám később azt mondta szétrúgja a seggem), de akkoriban őszinte ember voltam.

Később aztán szabad parlamenti választások jöttek, ipari méretekben képződtek pártok, párszázezer jelöltekkel, sokféle más ügyekben is kelletett szavazni, elnököt-e vagy tisztelt házat előbb, párt a munkahelyen, pártvagyon, munkásőrség, megint elnök, NATO, EU, magyar állampolgárság.
Nem kis felelősség, mindegyik szavazáson ott voltam, volt hogy már hajnal hatkor, volt olyan, mikor utolsónak értem a fülkébe, de leadtam a voksot.
Átlagembernek ennyi köze van a demokráciához, meg a helyi politikához, fogja magát, elindul, szavaz.
(Aki otthon marad, nem gyakorolja a közügyeket, lemond a jogáról, hogy alakítsa a rendszert).
Ez volna a megszokott rizsa, de igazából, aki most távol marad, még nem felelőtlen.
A mai kérdésekről nem lehet normálisan szavazni.
Ha igent mondasz, azt támogatod, hogy megint mindenki fizessen, akár beteg, akár nem, tehát visszamész az időben egy felejtős korszakba.
Ha nemet mondasz, azt támogatod, aki két választáson is a szemedbe hazudott, a kapud elé szart, és kötelezett, hogy takarítsad el a saját pénzeden.

Ezért maradtam először életemben itthon. Nem vagyok rá büszke.