Postbloghu

Címkék

4 (1) adria (1) agykontroll (1) alföldi (1) algyő (1) ancsi (1) antwerpen (2) április (1) áprlis (1) árvíz (1) astra (1) auchan (1) ausztria (1) autó (2) balaton (3) balatonszepezd (1) baleset (3) balkán (3) barátok (19) barom (6) belgium (2) benedek (2) bereg (1) betonkeverő (2) birka (6) biztonság (1) blues (2) bmw (1) bonnie (1) bor (1) borjú (1) budapest (2) bűvös (1) campanile (1) celeb (1) cigány (3) cimbora (1) cora (1) család (21) csilli (10) csontváry (1) dacia (2) darvas (1) dávid (10) dédi (1) dió (1) disznóvágás (3) doge (1) durdevica (1) egészség (8) eladó (1) élmény (2) emberség (6) emléknap (1) építkezés (1) érdekes (1) erdő (1) fácán (1) fajd (1) falu (10) fegyvernek (17) felső (1) fesztivál (1) film (6) fürj (1) gasztro (3) gázbeton (1) gazda (1) gép (1) gépgyár (1) gitár (1) golf (1) gondola (1) görögország (3) gyerek (2) halott (1) hatóság (1) helikopter (1) herfli (1) hinta (8) hipermarket (2) honda (1) honvédség (1) horgász (3) horgászat (3) hős (1) hősi (1) humor (2) húsevő (2) húsvét (1) idióta (15) irodalom (4) iskola (5) isztria (1) iván (1) józsef attila (1) jugoszlávia (1) juhász (2) kaja (3) káptalanfüred (1) karikatúra (1) kasza (2) katona (3) kenyér (1) kerecsen (1) kereskedelem (3) kérész (1) kiképzés (1) kimaradás (1) kína (1) kisebbség (3) kőolaj (1) kopjafa (1) kultúra (7) kutya (1) lakótelep (1) lengyel (1) lőszer (1) löveg (2) magyar (5) máté (7) méhek (1) méhészet (1) menyhal (1) merkur (1) méz (1) mi8 (1) misina (1) montenegro (6) motor (5) motoros (4) mozart (1) mozi (5) multi (1) munka (5) művészet (1) nagymama (1) népszavazás (1) néptánc (1) nyár (2) nyaralás (7) óballa (20) okoskodás (1) óratorony (1) orosz (2) őrség (1) osztály (1) pacal (1) paduc (1) pálinka (1) palota (1) paraszt (10) peca (1) pécs (1) penny (1) plus (1) pm (1) polgár (2) politika (8) politikus (2) porec (1) pörkölt (6) proli (3) propolisz (1) quad (1) rafting (4) ragály (1) repülés (1) retro (1) rialto (1) rokonok (5) sas (2) segítség (2) senkiházi (2) sereg (2) simson (1) smatch (1) sorozat (1) spar (2) spíró (1) stillzon (1) strand (2) sváb (4) szakács (3) szánalmas (6) szapárfalu (1) szarvasmarha (1) szatmár (1) szellem (1) szép (5) szerelem (3) szerencsétlen (4) szigligeti (1) szikora (1) szilikát (1) szilke (1) szilva (1) szolnok (1) szőlő (1) szomszédok (3) szorgalom (5) szovjetunio (2) tábor (1) tanár (1) tara (2) tarack (2) tavasz (3) technika (4) tégla (1) tehén (1) tehetség (3) tenger (6) tesco (1) tettye (1) tisza (9) tiszakóród (1) tiszakürt (1) tiszavirág (1) törökszentmiklós (1) trabant (1) traktor (1) tudás (2) tüntetés (1) túrizmus (1) túrkeve (3) tüzér (2) túzok (1) tv (1) üdülés (11) ünnep (13) ural (2) usa (1) utánzás (3) utazás (5) úttörő (1) vallás (1) váncsa (1) város (4) vasarely (1) vega (1) vélemény (12) velence (1) venezia (1) vércse (1) vidék (22) vihar (1) világválság (2) visegrád (2) vita (1) yvonne (1) zene (5) zündapp (1) Címkefelhő

Vércse

2008.12.17. 13:30 :: ekkerjoz

Még csipasz korában leltem az erdőn, tavasszal, csúf jószág volt, kiesett a fészekből, ott tátogott a fa tövén. Hazavittük, kisebbik öcsém mondta, tartsuk meg, aztán figyelgessük, mire viszi, ha felnő. Akkora volt, mint két gyermekököl, pihés batyu sárga csőrrel, folyton evett, nem győztük sáskával, ebihallal etetni. Csináltunk néki fűzvesszőből ritka fonású kast, aztán ahogy nőtt, csak estére fogtuk be. Kinn totyogott az udvaron, a kakas párszor megrugdosta, de mikor megnőtt, odavágott neki, csak úgy hullt a kakastoll. Mikor repülni tanult, előbb a kútkávára szállt fel, aztán a kútágasra, háztetőre. Számadó úr megmutatta, hogyan kell kézre csalni finom falatokkal. Olyan szorítása volt a karmának, hogy inkább kézben tartott faágra hívtam, azt is elmorzsolta, úgy szorított. Nem volt egér a környéken, amint megtanult repülni, egész nap vadászott. Fenn körözött lassan, szitált, mint az ölyv, de madárra nem vágott a levegőben, csak a földön ragadta meg a zsákmányt. Nagy, szép vereshátú, sárgahasú, finoman pöttyölt madár lett, számadó urunk erdőmestere azt mondta engedjük tova, de nem akart elmenni az udvarból. 

Nyáron aztán nem is nagyon foglalkoztunk vele, egész nap fenn volt a levegőben, ha nem ült le éppen a kútágasra, ott falatozott néha valami férget. Alig hallatta a hangját, az ölyvek egész nap kiáltoznak, a sólymokat is hallani néha, a baglyok éjszaka szólnak, a vércse csendben volt. Nem húzott a fajtájához, megszokta az udvart, a falut, beköltözött a kémény mellett húzott füstölő ágba. Anyám azt mondta, nevezzük el a jószágot, ahogy a többit, mindenkinek volt neve, tehénnek, lónak, kutyának, még a kakasnak is. Így lett a vércse neve Vitéz, mert mindig úgy tartotta, forgatta a fejét, úgy nézett le ránk, mint valami páncélos lovag a lován ülve.

Erdőmester egyszer elhozta a vadászmester sólymát, hogy összemérje a vércsével. Bóbitás ellenző volt a kerecseny fején, szép, nemes madár volt, csöndesen üldögélt az erdész karján, bőrpánt volt azon, hogy ne marja fel a sólyomkarom. Kimentünk a mezőre, nem sokkal az őszi szántás után, tele volt minden a friss túráson lakmározó gerlékkel, sirályokkal. Az erdész levette a sólyom fejéről a fejfedőt, szinte azonnal felreppent a madár, egyre nagyobb köröket írt a levegőben, egyre följebb kapaszkodott. A vércsénk már rég fölszállt, szinte egyhelyben állt, a sólyom meg gyorsan szállt, mint a villám. Egyszercsak lecsapott a sólyom, háttal a napnak zuhant egy gerlére, porzott, ahogy leütötte, együtt pottyantak le a levegőből, tépni kezdte horgas csőrével. A vércsét ez nem zavarta, pocokra lesett. Elbírt volna a galambbal ő is, de nem szokott galambot csapni, legalábbis eddig nem láttuk. A sólyom lassan jóllakott, az erdész visszahívta karjára, a vércse még mindig fenn szitált.

Nem lesz ebből a Vitézből vadász, na, Isten áldja magukat. Így szereztünk jogot a vércsére, ha vadászott volna, elviszi az erdőmester, mert az erdőn minden az uraságé, fű, fa, jószág, minden. Még a gomba és szeder után is vámoltak minket, fát pedig csak azt volt szabad dönteni, amit mésszel megjelölt az erdész. Vadat nem ejthettünk, csak csapdákat áshattunk a falu körül. Télen a farkasok ellen volt jó, nyáron a vaddisznók ellen, ne túrják fel a vetést. Szigorúan elbántak a vadorzókkal, meg azokkal, akik bitorolták az erdőt, lecsapták a kezét, ha valakit lopáson értek. Tűzrevalót csak a lusta ember lopott, egész nyáron hordta a Tisza a fát, ahogy a hegyek alól kimosta az ár a partól a fákat, lejjebb kitette a partra, ebből gyűjtöttünk télire tüzelőt. Látszott, hogy nem az erdőről való, felénk nem termett hasonló fa. Vadorzásra sem szorultunk rá, csak mikor a nagy árvíz elvitte a falut, meg a termést, jószágot, mindent. Akkor a fákra, meg a kunhalmokra menekültünk fel, kevés állatot tudtunk menteni. Odaveszett a vízbe mindenünk, hát akkor a télen fosztogattuk mi is az erdőt, de más lehetőség nem volt.

Most nincs ilyen bajunk, a száraz nyarat meleg ősz követte, nem vetettünk búzát sem, annyira bő termésünk volt a nyáron. Az öregek is azt mondták, nem érdemes vetni őszi búzát, mert kétszer is kijön a Tisza, elvinné a vetést. Igazuk is lett nekik, a tél nagy esőkkel jött, hideg széllel, egyik nap még legeltettünk kinn az ártéren, másnap már bekötöttünk, és a subát elő kellett venni. Ki is jött a folyó, akkora esők voltak, a falut lassan körbevette a víz. Lassan húzódott vissza, mire kezdett száradni, jöttek a fagyok, havat sodort a metsző hideg szél, át a falu felett. 

Karácsony előtt ért a fegyverneki révhez a vízimalom, apám hozta a hírt. Az egész falu elindult, szánra hordtuk a búzát, rozsot lenvászon zsákban. A szánok elé fogott bivalyok lassan törték a havat, gőzölgött az orrukból a pára. A molnár, nagy bajszú, vállas, nagyhasú ember dörmögve köszönt, vékába öntette a búzát, úgy hordta fel a malom garatra. Mindenki kivárta a sorát, én is leballagtam a folyóhoz, néztem a nagy malomkereket, ahogy egykedvűen forog, a lapátok élére jeget vetett a folyó. A molnár felesége jött által a réven, egyedül ült a bárkában, csirke, kacsa volt nála, biztosan a körűi piacon járt. Nagydarab, erős asszony volt, megsüvegeltem. Adjon Isten jónapot magának is, mondta, megállt bennem a szó, eddig soha nem magáztak.

A molnár legényei már a mi búzánkat mérték, becsülettel levették az őrlésért járó vámot, dícsérték a búzát, milyen szép kövér, milyen tiszta. Nem volt különb pedig, mint mindenki másé, csak mi többet szeleltük, hát kevesebb volt benne a törött szem, meg a léha. Egész éjjel ment a malom, ilyenkor amíg egy szem őrletlen gabona volt a környéken, le nem állították. Finom, meleg liszt hullott a zsákokba, keményre tömtük, úgy kötöztük el a száját. Kinn raktunk tüzet, ahol nyáron a csorda forgott, körbeültük, csak akinek dolga volt a malom körül, az mozdult, a többiek néztek a tűzbe, amíg el nem aludtak nehéz subájukban, egy ültő helyükön.

Mikor készen lettünk, összevártuk egymást, elköszöntünk a molnártól. A felesége, derék asszony, kis cipókat sütött a révészek kemencéjében, minden szánra adott egyet. Nem ettük meg rögtön, a kezünket melengettük vele előbb, finom volt nagyon. Hazáig aztán szó nélkül ültünk a zsákokon, apám néha ostorral ösztökélte a bivalyokat, de azok se gyorsabban, le erősebben nem húztak, araszoltunk hazáig.

Anyánk alig várta a friss lisztet, volt nekünk kézi malmunk, de azon nem tudtunk ilyen finom lisztet őrölni, inkább csak darának volt az jó. Míg a lisztet felhordtuk a padlásrra, anyám négy bő szakajtóra valót kezdett dagasztani. Nagy teknőbe szitálta, vizet mert hozzá, aztán keresztet vetett, úgy kezdte dagasztani. Sokáig dagasztotta, hozzáadta a kovászt, rozslisztet, sót, nem engedett segíteni, pedig szakadt róla a víz, meleg volt a kemence miatt. Amint elhamvadt benne a parázs, készen lett a kenyérészta is. Szakajtóval formázta anyám, pihentette, közben kihúzta a pernyét a kemencéből. 

Megvártuk, míg megsül, pedig már lassan ragadt le a szemünk. Anyám énekelgetett, varogatott a gyertyánál, apánk csendesen faragott valamit, mink csak üldögéltünk a kemencesutban. 

Arra ébredtem, hogy anyám szólongat, az asztalon ott volt a frissen sült kenyér. Apám a nagykéssel keresztet rajzolt rája, szelt mindőnknek egy karéjjal. Csendesen ettünk, ízlelgetve minden morzsát, hosszan rágtam a kérges héjat, sötétre sült, keményre, édesre. Anyánk a maradék kenyeret vászonba csavarta, az asztalon hagyta. Késő este volt már, de elindultunk azokhoz az öregekhez, akik nem tudtak, vagy akartak magukra sütni. Örültek a friss kenyérnek.

Előző fejezet

Szólj hozzá!

Címkék: ünnep kenyér paraszt vércse óballa kerecsen

A bejegyzés trackback címe:

https://anyafold.blog.hu/api/trackback/id/tr26572576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.