Nyilvánvaló, minden motorfüggő alig várja, hogy csavarjon egy bő gázt, az undorító setét-hideg tél után kell a jó hűvös, friss menetszél. De miért kell az első tavaszi napon eldobni a motort, vele együtt a kanalat, ez azért érthetetlen. Nem értik meg páran, hogy az aszfalt hideg, hiába van 15 fok, meg verőfény, a gumi nem melegszik fel, az út is tele van téli szutyokkal, nagy a féktáv, kanyarba sem dőlhetsz, mint nyáron, mert kiesik a motor. Az autósok se fogják fel, hogy egyik napról a másikra hirtelen egy motoros terem előttük, nyáron sem vesznek észre, nemhogy ilyenkor télen.
Persze a motorosok egy része is mindent elkövet, hogy zakózzon. Kitolja a drága gépet, oszt hadd szóljon, csavarja a gázt ész nélkül, leszabályozási fordulatszámig, nem számít az olaj, hűtőfolyadék, nem számít a vezérmű. Olyan ez, mint a szarvasoknál a bőgés, csavarom a nyélgázt, hadd hallja a többi motorizált hím, hadd jöjjenek ők is a terepre, mutasd, mid van, elszabadulnak a hormonok, kell az adrenalin.
Néha elnézegetem, kik motoroznak egy-két éves hatszázas, ezres japán sportgépekkel, és elgondolkodom kicsit, hogy a fenébe lehet ilyen fiatalon, ilyen drága motorja a kollegának, de végül is nem vagyok én adórendőr, közöm nincsen hozzá. Ezek a gépek sokat tudnak, reméljük, hogy a motoros is, aki próbálja uralni. Egyenes szakaszon mindegyik tudja már húzni neki, kanyar előtt meg nem győznek fékezni, pedig a japánok kanyarban is jók, bizony. Csak hát a technikát meg kéne először tanulni, kisebb arccal, kisebb gázzal, esetleg fönn a hegyekben. Parkolóban lehet látni, milyen kocamotorosok ülnek némelyik csúcsgépen, a gumi úthengerre emlékeztet, alig van rajta barázda, de a köpeny oldalán még megvan a gyári mélység, kanyarban óvatos a tulaj...
Az a szerencsétlen volt a legdurvább példa, hogy milyen ordas, tudatlan faszok ülnek motorra, aki tavaly frontálisan ütközött egy hasonló gépű motorossal, miközben a tankon lévő videóra vette föl, mennyit megy a gép. Látszott a felvételen, mikor rádöbbent, hogy nem fér el, mindkettő fékezett egy satut, pedig gázadással talán egérutat nyertek volna. Nincs az a protektoros motoros ruha, ami a saját hülyeségünktől megvédene. A 150-170 lőerős gépek nagyon mennek, fel kéne nőni hozzájuk, meg vigyázni a másikra.A régi mocik jó nehezek voltak, és mentek ám, mint a golyó, mégis megálltunk velük, ahol akartunk, Brembo fék, meg ABS nélkül. A hetvenes évek gépein nem is volt tárcsafék, se kormánygátló, a tudás tartotta az úton, nem az Öhlins teleszkóp. Az Etz gépeket szerelték elsőnek tárcsafékkel, istenem, mekkora haladás volt, meg kellett tanulni használni, megszokni, hogy első fékkel merjünk fékezni. Előtte csakis a hátsó, és ha már lelassult a gép, akkor nyúltunk bele a fékkarba. Aztán persze alig használtuk a hátsó féket, pláne, mikor kezdtek beszivárogni a nyugati motorok, négyüteműek, folyadékhűtéssel, elől dupla, hátul szimpla tárcsafékkel, hosszú élettartammal, önindítóval, addig csak prospektusban lehetett látni ilyet.
Dehogy kívánom a kezdő motorosoknak a régi időket, nem szeretnék a régi dolgokkal okoskodni, de az biztos, hogy aki Danuvián tudott motorozni, az életben marad az R1-en is. Nem azért, mert vén fasz, hanem azért, mert megtanult alkalmazkodni, a géphez és az úthoz. Meg a többiekhez, ők szintén életben akartak maradni. Akik most ülnek csúcsgépen, azok lesznek húsz-harminc év múlva "régi motorosok".Ha megérik.
