Kegyetlen hideggel ért minket a tél, akkora havat rakott a jeges szél az útra, hogy nem jutottunk el a városig. A falu közepén álltuk körbe a keresztet, az asszonyok énekeltek, emlékeztünk Isten fiának születésére. Nem volt papunk, aki megáldott volna, de hullt reánk a hó, így éreztük át az isteni gondviselést.
Egyre csak havazott, minden reggel arra keltünk, hogy megint arasznyi hó esett éjszaka. Az udvaron már hasunkig ért, lapátolni kellett, hogy ki tudjunk járni a jószágokig. Az istállóban jó meleg volt, etettem, itattam, kihordtam hátra a csatakos almot, szórtam frisset. A borjak nagyot nőttek ősz óta, lassan be kell őket bika alá rakatni, jövő karácsonyra legyen kisborjú is. A lovat kivittem járatni, öcséim a bivalyokkal fordultak egyet a mély hóban, ha nem dolgoznak az állatok, búsak lesznek, télen is foglalkozni kell velük.
Apám utánam szólt, ne kössem be a lovat, bemegy a városba számadó urunkhoz. Anyám kérlelte, nem kéne menni, nagy a tél, nagy a hó, ne menjen kend, megeszik a farkasok. Apám persze szót nem viselt rája, dolgom van, süssed meg estére a négy nyulat, ami lóg az eresz alatt, másra ne legyen gondod. Mind a négyet? Mindet, aszontam.
Fölnyergeltem, apám húzott a haslón, szekercét vett magához, meg a hosszú nyelű szárvágót, összefogta elől a subát, nekiindult az útnak. Kerülővel ment az erdő mellett, oda nem rakott a szél annyi havat. A falu után már kengyelig ért a hó, de legalább nem fújt a szél, csak hideg volt nagyon.
Estefelé megnyúztuk az erdőmestertől vett kövér nyulakat, hagytam lógni kicsit a hidegen. Anyám vizet melegített, ecetet öntött hozzá, gyökeret, répát főzött bele, tört egy kevés sót. Megabálta a nyulakat, de csak kevéssé, nehogy szétfőljenek. Aztán megtűzdelte őket keményre fagyott birkafaggyúval, rozmaring ágat, zsályalevelet adott mellé, úgy tette a kemencébe. Finom illatokat éreztünk már, mikor a setét udvarról dobogást hallottunk. Szaladtunk apánk elé, belepte a hó őt is meg a lovat is. Vendéggel jött, számadó úr ácsmesterével, át voltak fagyva nagyon. Anyám bort, pálinkát adott az asztalra, elővette a kemencéből a nyulakat, szakajtóból a kenyeret, kamrából sajtot hozott.
Apámék ittak elsőnek, csak aztán vették a nyulas tálat maguk elé. Szépen megsültek a nyulak, faggyútól zsírosan ragyogott apám arca, ahogy tépte a húst. Az ácsmester is jó étvággyal evett, haraptak kevés sajtot, itták a bort. Mikor végeztek, mink ettünk öcséimmel, közben apámék dünnyögve beszélgettek a tiszta szobában. Anyánk leszedte utánunk az asztalt, sajtot, kenyeret vitt még apámék után, lassan nyugovóra tértünk.
Másnap korán ébresztett apám, már ki volt készítve az ünneplő ujjasom, nagyapám temetésén volt rajtam utoljára. Anyám reggel biztosan sírt valamiért, mert piros volt a szeme, de nem volt érkezésem kérdezni, mosdóvizet hozott, úgy fürösztött, mint kisgyerek koromban, nagyon megszégyelltem magam. Tiszta inget adott, apám borotvát hozott. Alig volt még szakállam, könnyen túl voltam a beretválkozáson. Mire öcséim felébredtek, már ünneplőben álltam, nagy zavartan, sejtettem, mi készül, torkomban dobogott a szívem.
Apám is frissen borotválta arcát, haját újrafonta, fehér szalaggal kötötte el. Haja már igen szürke volt, szinte fehér, pedig csak negyven aratást ért apánk, én meg csak tizennyolcat. Tiszta szűrt vettünk, vendégünk piros szalagot kötött nyakába, így indultunk neki a napnak. Ropogott a friss hó bocskorunk alatt, ahogy lépdeltünk lassan a falu közepe felé. Egy házat láttam én csak, violámék házát, de sokszor jártam erre, hátha látom. Persze a sövényen sosem láttam keresztül, de ha mozgott a kútágas, tudtam, hogy csak azok a gyönyörű, kedves kezek húzhatnak vizet, akik nekem is inni adtak nyáron a tikkasztó melegben.
Kedvesem apja, Gyuri bácsi állt cifra subában a házuk előtt, meglapogatták egymás hátát az ácsmesterrel, az ő házukat is, ahogy minden más házat a faluban, ez a mester figyelte végig, mikor árvíz után újakat építettek. Apánkat kimérten, de tisztelettel köszöntötte, ahogy apám is csak szőrmentén szólt. Nekem nem is köszönt, pedig lekaptam a süvegem, úgy kívántam szép jó napot. Odabenn csak kedvesem anyja volt, néztem körül, hol vannak a lányok, de nagy csend volt a házban, semmi nesz nem hallatszott.
Apámék a faragott asztalhoz ültek, én csak úgy álldogáltam két ajtó között, nem is hívtak be, de nem is küldtek ki, vártam a soromra. Apám nagy szót kezdett, elmondta, megnőnek a gyerekek, ahogy a sudár jegenyefa, eljön az ideje, hogy párt keressenek. Gyurka bátyám hallgatott, rákönyökölt az asztalra, hagyta apámat beszélni. Aztán a vendégünk beszélt, elmondta, mennyire jól ismeri apámat, a családot, milyen sokat dolgozunk testvéreimmel, otthon is, robotban is, ha nem csap belénk a ménkű, mind derék emberek leszünk, különösen én. Sose szóltak még így rólam, talpamig pirultam el, nem mertem az öregekre nézni.
Gyurka bácsi maga elé nézett, mint akit rettenetes gondok gyötörnek, lassan egyenesedett föl a szóra. Apámhoz szólt, elmondta, ahogy minálunk csak fiúk, úgy náluk csak lány gyerekek születtek, három is. Nagyon hamar megnőttek, lassan eladó sorba kerülnek, és így keserítik meg apjuk életit. Nagy felelősség lányos apának lenni, mert a fiúgyerek elél a maga kenyerin, de jányok mellé keresni köll a legényt. Mondja ki hát a szót, fordult apámhoz.
Apám fölállt: Gyurka bátyám, a gyerekek kinézték már maguknak egymást, adja hát nekünk a jányt.
Gyurka bácsi szeme elborult kicsit, mint csépléskor, ha por hull bele, beparancsolta egy szóval a feleségit. Megkérték a jányt, asszony. Marika néni, szegény, csak kendőjébe zokogott, mintha valami csapást kéne elviselni, haggyad ezt, ráérsz ríni még eleget. Hozzál bort.
Ittak, megtörölték bajszukat, megint ittak, leültek. Gyurka bátyám hozta szóba elsőnek, hogy legyen hát, nézett apámra, mikor tartsuk az esküvőt? Apám összenézett az áccsal, úgy gondoltam, mondta, hogy mire kész a házuk, megtartjuk a menyegzőt. Elkerekedett Gyurka bátyám szeme, milyen házuk, az sok pénz, nagy munka, nem olyan egyszerű dolog. Apám erre elmondta, hogy számadó úr adott telket a falu végén, meg tíz ölnyi erdővágást, így nem lesz olyan rettentő költség a ház. Én is csak meresztettem a fülem, milyen jól eltervezte ezt az én jó apám.
Aztán még sokáig tárgyaltak, házról, hozományról, mindenféle dologról, de én már nem figyeltem, mert csendben pityeregve előjöttek a lányok, anyósom terelte őket a konyha felé. Ott álltam a tisztaszoba, meg a konyha között, nem tudtam levenni a szemem a kedvesemről, nem nézett föl, pirult nagyon. Közben elküldtek valakit anyámékért is, beállított lassan az egész család.
Gyurka bátyám végül maga elé hívott, apám elővette, kezembe nyomta a városból vett selyemkendőt. Gyurka bácsi megfogta a lánya kezét, úgy adta az enyémbe, kedvesem keze forró volt, erősen szorított. Elfogadta a kendőt, akkor nézett gyémántos szemekkel rám, barna, meleg fények simogattak, ahogy lassan mosolyra húzódott a szája.
Anyósom sültet, kenyeret tett az asztalra, két család ülte végig, az öregek vitték a szót. Mi csak a végén ültünk le egymással szemben, átnyúltam az asztalon, simogattam kedvesem kezét, menyegzőig már nem érhetek többet hozzá.
Néztük, néztük egymást, a szerelem beköltözött hasamba, nem tudtam enni, nem figyeltem én már senki másra.
