Mikor én vizsgáztam motorra, éppen kezdett kimenni a divatból. Mindenki zsiguliról álmodott, és trabantra spórolt, snassz dolog lett motorozni. Pont akkor gyűrűzött be a béketáborba végleg az olajválság, szegény mink. Felemelték a 86-os oktánszámú normálbenzin árát öt kemény forintra, egy szakmunkás órabérének majdnem a felére. Bele kellett halni, megyék dobták ki az olajkályhát, és álltak át a tudományos-fantasztikus villanykályhákra.
De engem ez nem hatott meg, előbb volt motorom, mint jogsim.
Magam is deviáns motoros voltam, kicseréltem az izzót 45 wattosról 60 wattosra, normálbenzin helyett superbenzint vettem Zil sofőröktől, aztán kevertem 2T olajjal, meg persze Fimollal, nehogy besüljön a gép. Ezek mind kirívó szabálytalanságok voltak, a rendőr levehette a rendszámot, ha észlelte.
Motorral bejártuk a fél világot. Persze a keleti blokkba tartozó felét, és egy kis Jugoszláviát, úgy értem a nagy Jugoszlávia kicsi részét. A motor nem volt más, mint jármű, elvitt egyik helyről a másikra, télen-nyáron. Télen is, persze, karok és sípcsontok köré újságot körbetekerni, jól felöltözni, és kész, nem volt valami kéjes dolog, de nem kellett várni a vonatra.
Mára viszont kevés motoros maradt. Faszhosszabbító lett a motorkerékpár, magyarságjelző készülék, zászlótartó, demonstrációs eszköz. A csopper jelezze rögtön a politikai hovatartozást, legyen rajta minimum magyar zászló, de inkább sávos. Viseljünk hozzá Wermacht sisakot fényesre galvanizálva, bőrmellényt, gaucho-lábszárvédőt, tömjük ki a nyeregtáskákat, mintha lenne benn valami, és máris mehetünk az aktuális rendezvényre motort börrögtetni.
Politikai öntudat híján is kimehetünk az útra, valami japán sportgéppel. Öltsünk többmilliós motorunkhoz vaterázott kengurubőr ruhát, tegyünk úgy, mint a motogp sztárjai, ha nyernek. Nyélgázon koptassuk a gumit. Vagy leszabályozási fordulatig csavarjunk egy bő gázt, mindezt csakis lakott területen szabad, kell a jóleső feltűnés.
Másra ugyanis nem jó a sportdob, vagy a fúrt, esetleg üres cső. Csak feltűnősködésre. Mondják a fasz motorosok, hogy azért hangoskodnak, mert másként nem veszik őket észre az autósok. Nem hát, az autós csak a saját térfogatát észleli az úton, vagy a nagyobbat. Motorost nem látni a tükörben, takarja az A-oszlop, perszehogy. De nem is hallják, akármilyen hangos a dob, a mentőt se hallják, pedig az legálisan zajol. Szól odabenn a kadlottkarcsikazetta, jöhetsz bazmeg akármilyen hangos géppel, nem vesz észre az autós, legfeljebb, ha átment rajtad. Maximum akkor hallanak meg, ha állnak a kocsik a lámpánál, és gázfröccsökkel közölsz köztük. Akkor se imádnak.
Ezt tudják a zajmotorosok is, mégsem rakják vissza a gyári dobot. Lófaszt, hadd szóljon, hadd hallja a többi hím, üvöltsön az a gép. Nem számít, hogy felborul a motor hőtérképe, nem érdekes, hogy felére csökken az élettartama, kell a feltűnés. A hangos dob hívja össze a csordát, mint teheneknél a kolomp.
Az lesz majd a szép világ, ha a biciglisek akarják magukat észrevétetni. Ködkürtflakon, karikásostor, kereplő, hanggránát, sztálingyertya, startpisztoly, de akkor már inkább parabellum legyen náluk.
