Nyárfát ültettünk a határban, 44 db ezüstnyárt, elment vele az idő. Fröccsözök, fater nem iszik, szidja Horn Gyulát, meg a nyugdíjrendszert.
Csendes a falu, valamikor majdnem ezer ember lakott itt, most jó, ha százötven. Abból is sokan csak hétvégén jönnek, aztán apám szerint "egyből zajolnak valamivel, basszák meg". Nem szereti az öreg a motoros-kaszát, se a fűnyírót.
"-Ez falu, tanuljon meg kaszálni, ha hobbiparaszt is", ez a véleménye.
Igaza van, nem gazdálkodni járnak ki az emberek, hanem azért, mert csend van, nincs forgalom, közel a Tisza, az ártéri erdő, jó a levegő.
Aztán mégsincs csend, mert mindegyik egyszerre röffent be valamilyen motoros technikát, permetezni is azzal szoktak, tücsök helyett gépzaj, jóvan.
Dudálnak a ház előtt, kiballagok.
Nissan Patrul ablakán könyököl ki egy férfi.
"-Maga az Ekker?-" kérdi.
"-Jó napot kívánok, én volnék-" mondom, közben nézem az utasát, vagy húsz évvel fiatalabb unott, sminkelt arcú nő, lánynak túl öreg, feleségnek túl fiatal, kicsit túlöltözve Óballához.
"-Megvannak még a tehenek?-" szól a kérdés.
Sejtem, mit akar, egy korábbi partnerünk váratlanul visszalépett a vásárlástól, így szokták, leszerződnek, megígérik, hogy viszik a teheneket, de szállítás előtt szólnak, hogy mégsem kell. Aztán pár napon belül jön egy másik, ismeretlen "kereskedő", aki tiszta véletlenül életében először pont erre jár, és merő humanizmusból átvenné a jószágot, persze sokkal rosszabb árat ígér. Arra spekulálnak, hogy kénytelen a gazda odaadni, hiszen kifizette az állatorvost, kiváltotta a járatlevelet, hitelesíttette a fülszámot, csak nem hagyja veszni a pénzét.
"-Megvannak, köszönöm, jól vannak-", poénkodok, nem reagál.
"-Aztán mi volna a vége?-" kérdi emberem, továbbra sem száll ki, a magas ülésen ülve egy szintben van a szemünk, az övé csipás, biztosan messziről jöttek, és csípte a por. A nőt nézem, műkörmeivel babrál valami párnapos telefonon, emberünk nem túl türelmes.
"-Hallja, jóember, azt kérdem, mi volna a legalja?-", emeli fel a hangot.
Bazmeg komám, te vagy a legalja, gondolom magamban, közben kiballag apám is, látom a kezét, már ökölbe szorult.
"-Jónapot, mi a probléma?-" köszön oda.
"-Nem tudok árat mondani, nem eladók-", mondom, közben nézem a fatert, veszi az öreg a lapot, kiengedi a levegőt.
"-Micsoda, hát akkor mihez kezdenek velük?-" próbálkozik emberünk felszaladt szemöldökkel, ránéz a nőre, mintha tőle várna támogatást.
"-Majd csak lesz valahogy-", éppen neked fogom majd elárulni, gondolom közben.
"-Dehát télen sokba lesz tartani, tavaszig úgyse tudják eladni, nem jön érte senki, tavasszal meg nincsen ára-", apámnál itt szakadt el a cérna.
"-Uram, hallotta, nem eladó, viszontlátásra!-", emberünk néz, mint a lukinyúl, nemigen beszéltek vele így mostanában. Persze, nem tudhatja, nem a szürkemarha a fő keresetünk, nem kenyérre kell az ára.
"-Akkor csinájanak velük, amit akarnak-" sziszegi beborult arccal, akkora gázzal indul el, hogy a nő feje megrándul a lendülettől.
"-Hülye parasztok-", olvasom a szájáról a tolató sofőrnek.
"-Hülye paraszt-", mondja apám.
"-Mit csinálok vele, elengedem a gáton, basszameg, ki sem szállt, kinek képzeli ez magát-", dohog az öreg, én meg azon somolygok, úgy kiutáltuk a fazont a faluból, hogy a lába se érte a földet.
