Nyáron költöztünk be faluról a városba, hosszúgangos parasztházból, Trautmann-féle 16 lakásos, négy emeletes lakótelepi kaptárba, első emeletre. Az új lakás felibül-harmadábul volt készen, az előszobában vajszín és bordó mettlachi lötyögött, a beépített szekrényen nem volt fogantyú, a gáztűzhelyet elfelejtették bekötni, viszont a szép fényesre lakkozott parketta cserébe már hézagos volt, ahogy a nyári melegben száradt össze.
Anyám örült a lakásnak, sok-sok virágjának alig talált helyet, mégis jól érezte magát (---a falusi házunkban nem volt vezetékes víz, sőt az utcában sem, úgy hordtam kézikocsin méhsejt mintás műanyag kannákban, a második úti kékszínű közkifolyóról, vagy a norton pumpás ártézi kútról, nem volt valami nagy kedvem hozzá, a sok öregasszonyok mindkét kúton szerettek beszélgetni, mire végigkérdezték az összes rokonomat, elment az idő---), szerette mutter a vízmelegítőt, nem a sparhelten kellett mosdó vizet melegíteni, csak kinyitotta a csapot, belobbant a gáz, sziszegve sistergett a forró víz.
Fürdőkádunk a falusi házban is volt, fatüzelésű boylerrel, nagy sárgaréz tartály, apám öntötte fel vízzel, és gyújtott alá, ceruza vékonyra vágott akácfa gyújtóssal a kukorica csutkának (---egyszer, nagy pancsolás közben véletlenül nekidőltem a kályhának, a hátamon még látszik a forró palást helye---).
Erkélyünk is volt, helyesebben "lodzsia", ahogy a lakótelepi srácok kijavítottak, ők régebben, vagyis már pár hete ott laktak, jó csapat volt, Pagonyiék, Szőke testvérek, most visszagondolva két-három gyerek majdnem minden családban, és lakásban volt, másfél szobában, 52 m2-en.
Mi is hárman voltunk a kis szobában, apám emeletes ágyat szerkesztett, cső vázat hegesztett a műbőr iker rekamié alá, a falhoz tiplizte, én aludtam felül, Julcsi az alsó ágyon, Ancsi meg a rácsos gyerekágyban. Anyáméké volt a nagyszoba, Erzsébet háló, szekrénysor, ahogy illik, csoda, hogy befértek a fegyverneki házunk bútorai. A nagyszobából nyílt az erkély, szép kilátással a tüdőgondozóra, régi polgári épületek álltak akkoriban a főút mellett, ezeknek a házaknak az udvarára néztünk le, amíg le nem bontották, és szalagházat húztak a helyükön. Volt ott vegyesbolt, iparcikk, "magbolt", ahol mindenféle kerti dolgot, vetőmagot lehetett kapni, mellette a Vasas kultúrkör, eszméletlen pingpong csatákkal, idősebbek egy-két korsó sörrel sakkoztak a zöld lemezasztalok mellett, zöld-sárga léces hajlított székeken, szombaton élőzene, táncmulatsággal.
A Vasas mellett fényképész, kirakatban kisfiúk kantáros nadrágban, mackóval, vagy labdával, egyiket sem ismertem. Pufók kislányok, mind kékszemű, aranyhajú, vaskos lábakkal, szájuk mintha rúzsos lenne, túlretusálva. A fotó műterem mellett ruházati bolt, lépcsőn mentünk fel köpenyt venni, úttörő inget és nyakkendőt.
A ruházati, meg a bútorbolt között egy régi boltíves nagykaput hagytak, azon át, kis sikátoron jártunk el, át a négyes fűúton a Park étterembe, onnan hordtunk alumínium ételhordóban ebédet, mikor anyu nem tudott főzni. Félállásban a járási bíróságnál volt kézbesítő, nehéz vasládákat hordott postára, vasúthoz, meg a buszpályaudvarra.
A parkban szökőkút működött, nagy betonmedencékből spriccelt fel a víz, a pára szivárványosan csillogott, a csobogástól pisálni kellett, szaladtam haza.
A park mellett állt a Csarnok épülete, a "csarnok alatt" tejbolttal, hajnalban onnan hoztam a tejet, friss, ropogós kiflit, zsemlyét, szinte sütött, az utca kockakövén még rajta a reggeli harmat.
Lassan kibékültem az helyzettel, nem kellett jószágokat etetni, vizet hordani, télen csak egy gombot nyomtunk meg és meleg lett (---Fegyverneken fűrészporos kályhánk volt, úgy festett, mint egy hordó, tetejét levettük, a közepére állítottunk egy fa rudat, és kezdtük nyirkos fűrészporral megrakni, közben döngölni, hogy jó kemény legyen, fél napig izzott a jó akácfa por---). Megszoktam, hogy mindig zörgött a házban valaki, meg a városi forgalmat is, az új iskolatársakat, az új osztályt.
Azért, mikor csak elengedett anyu, szombatonként hazabicikliztem Fegyvernekre, Óballáig kövesút volt, onnan a Tisza gáton mentem, egy óra alatt hazaértem. Nagyanyám örült, kente a lekváros kenyeret, de inkább szaladtam a régi haverokhoz.
Faggattak, milyen az új házunk, restellve mondtam, hogy lakótelep, nagyokat hallgattunk utána.
Dicsekedtem, milyen a strand, kismedence, nagymedence, sergő van, meg mindenféle hinta, két mozi is van a városban, az iskolának meg tornaterme, nem a padok közt tornázunk.
"Erdő van-e?", ez nem volt jó kérdés, nem tudtam mit mondani rá, a város határát még nem jártam be akkoriban.
"Akkor mit szoktál csinálni?", megint egy kemény kérdés, mert barátok híján inkább csak olvasgattam otthon, az osztálytársak, meg a lakótelepi gyerekek nem voltak barátaim, legfeljebb haverok.
"Akkor minek költöztetek be?", hát erre végképp nem tudtam mit mondani, inkább kimentünk a Kálváriára, ott ültünk, hallgattuk a szelet, amíg ki nem gyulladtak az utcai sárga fényű lámpák.