I. Sztori:

Barátom és üzletfelem szülei Mezőtúron élnek, nagy-nagy békességben, az egyik szép főút mellett van muskátlis kertes házuk. Régebben sok malacot, pár tehenet, néhány tucat csirkét, libát, kacsát tartottak, de mostanában már inkább ők is bóti dolgokat vesznek, nem éri meg kínlódni a jószággal. Viszont a földhaszonbért továbbra is természetben kapják, búzát, kukoricát, napraforgót zsákban viszik hozzájuk a bérlők, aranykoronánként 25-30 kg búza értéknek megfelelő mennyiséget. Összejön ilyenkor 15-20 mázsa búza, hasonló mennyiségű kukorica, jószág nincs, eladják hát, ha tudják. Vidéken ez úgy megy, hogy szép fehér papírra kiírják, és az ablaküvegre ragasztják belülről a hirdetést.
Meglepődtek a kisöregek, mert este ragasztották ki a "Termény van eladó" feliratot, és már korán reggel került jelentkező. Egy nagyon jól öltözött, elegáns úriember csöngetett be, Imre bácsi be akarta engedni, de a vevő nem mert bemenni a kutyától. Vett az úriember egy zsák búzát, meg sem mérték (faluhelyen minden második háznál van mázsa), elfogadta, hogy 70 kg egy zsák, kész, kifizette, húszezressel. Aztán vett egy zsák kukoricát is, azt is kifizette, szintén húszezer forintos címlettel, mert kell neki a sok apró, mondta, a piacon árul edényeket, könnyebben tud majd visszaadni. A két kisöreg gyanútlan volt, kivitték a zsákokat a kapu mellé, hiszen ki volt fizetve, és a jólöltözött férfi mondta, hogy majd piac után viszi el, addig csak útban lenne.
Délután négykor azért már furcsállta Imre bácsi, miért nem jött vissza a vevő, pedig roppant fontos volt a gabona, elmesélte a jóember, hogy papagájokat tenyészt, azoknak darál majd eleséget. Kiballagott a kisöreg a piacra, persze sehol-senki, délben a leghosszabb piacnak is vége, addigra elfogy a vásárló, meg a kereskedő is. Imre bácsi hazaballagott, otthon jutott eszébe, hogy megnézze, milyen pénzeket kapott, hamis volt mindkét húszezres.

II. Sztori:

Hat éve költöztem el a régi házból, de volt szomszédommal, Szabó Pista bácsival nagyon jó kapcsolatban maradtunk. Köszöntjük egymást névnapon, születésnapon, mondjuk nem nehéz észben tartani, Pista bátyám csak két nappal és negyvenkét évvel született nálam korábban, semmiség. A vasúttól ment nyugdíjba, de nem vasutas volt, hanem a nemzetközi vonalakon utasellátózott, pármillió kilométert gurult tengelyen. Amit a vendéglátásról tudni kell, azt Pista bátyám egyetemi szinten tudja, és ebben nincs semmi túlzás. Nagyon szeretünk az öreggel malacot vágni, egy-két év alatt felneveli a négymázsás (kepfeltoltes.hu/080211/kicsi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) jószágokat, az enyém a dicsőség, hogy részt vehetek a vágásban, a zsírsütésben, a kolbász- és hurkatöltésben. Ezt most úgy tessék érteni, ahogy írtam, kisebb malacot bárki tud vágni, de tíz év óta, évente kétszer ilyen hatalmas jószágokat kevesen vágnak. Pista bátyám igazi polgár, annak ellenére, hogy vidéken lakik, és jószágot tart. Nem paraszt, nem gazda, nem proli, nem nyugdíjas, nyolcvanhét éves kora ellenére saját maga irányítja az életét, senkire nem szorul rá. Egészsége, szelleme kifogástalan, olyan memóriája van, amit agykontrollosként is irigylek. Minden közös ebéd, vagy vacsora nagy élmény, mikor hadifogoly, vagy vasutas, vendéglátós sztorikat mesél az öreg, elengedi magát, és megy a sztendap.
És akkor a sztori. A kisöregről köztudott, hogy milyen szép malacokat tart, ma is becsengetett hozzá két jólszituált férfi, hogy van-e malac. A legutolsó malacot éppen három hete vágtuk le, de azért hátramentek az urak, azt állítva, hogy az ÁNTSZ-től jöttek ellenőrzésre. Pista bátyám engedelmesen körbevezette őket, jó hosszan időztek az urak az ólak körül, benéztek a garázsba is, jót érdeklődtek a termény árakról, nyugdíjról, és egyszer csak elköszöntek, pont, mikor betoppant Pistabá fia. Jóval később vették észre, hogy amíg hátul nézelődtek, valaki a szobában felforgatta a szekrényeket, és elvitte a csekkek befizetésére félretett pénzt, 16000.- Ft körüli összeget. Olyan sürgősen lépett meg a tolvaj, hogy lesöpört minden virágot az ablakból, ahogy kiugrott, biztosan megzavarta Pista bátyám érkező fia.