Gyerekkorom szép emlékei között vannak a lakodalmak, arra már nem emlékszem, kik házasodtak, rokonok, vagy ismerősök, akkoriban egy lagzira a fél falu hivatalos volt, nemcsak a közvetlen rokonság. Amúgy is rokona volt szinte minden sváb család a másiknak, szegről-végről, egészen a harmadik unokatestvérig tartották észben a famíliát.

Azám, egy rendes lagzit sátorban illett tartani, hogy elférjen a jónép. Előre foglalni kellett, tavasztól-őszig szinte minden hétre esett lakodalom. Az örömszülők (akkoriban őszintén örültek) idejekorán nekifogtak a szervezésnek, cigánybandát intézni, birkát kinézni, padot, lócát, kecskelábú asztalt faragni. Csak a szűk család ült műbútor asztalnál, párnás széken, a násznép hosszában összetolt asztaloknál tanyázott, szálkás padon, de úgy volt az rendben.

Hetekkel az esküvő előtt hirdette a pap a misén, kinek a fia-borja házasodik, mikor lesz a menyegző. A tanácsháza üvegezett hirdetőjén is jó előre kitették a névsort, egyik papíron a névadóra váró csemeték, másikon a házasulandók névsora volt. Még a közhírelő ember, aki dobbal zörgött a sarkon, a valamikori kisbírói hivatal emlékét őrízve, na még ő is kidobolta az esküvőt a hírekkel együtt, a közterületi permetezések, meg a kutyaoltások között.

Közben persze haladtak a dolgok a maguk medrében, az örömszülőknek akadt dolga rendesen. Az asszonyok esténként csigatésztát sodortak ájulásig, a férfiak meg nappal a disznót nézegették, meg a birkát, elég szépre híznak-e vajon, elég lesz, vagy nagyobbat kerítsenek, nem kis felelősség.

A vendégsereg közben felderítőket küldött, mit vigyenek a lagziba, és hát a rokonsági foktól függően mindenki más feladatot kapott. A közeli rokonok kisebb-nagyobb ajándékokat szereztek be, a távolabbi rokonok pedig a tyúkólban néztek szét, melyik jószágot vigyék a közös levesbe. A sütemény dolga is megoszlott a család, meg a násznép között, vittek a vendégek magukkal tortát a cukrászdából, de sütöttek is mindenféle édes, meg sós dolgokat. Ez volt az egyik, amiért nagyon szerettem a lagzit, annyi fajta sütemény a járás összes cukrászdájában nem volt, mint egy lakodalomban.

Mikor eljött a nagy nap, az asszonyok hajnalban feltették főni a tyúkhúslevest, a férfiak farkasszemet néztek a birkával, meg a disznóval. A birka ment pörköltnek, ez lesz a díszvacsora fő fogása, a disznóból meg pecsenye lesz éjfél utánra. A lányok pucolták a hagymát, répát, krumplit, nagyokat vihogtak, előre kibeszélték a menyasszonyt.

Dél fele megindultak, a vőfély, és mögötte a zenekar, tangóharmonika, hegedű, pergődob vonult, a nagybőgős mindig lemaradt, izzadt erősen. A vőfély tartozéka volt egy ötliteres demizson, rákurjantott a legényekre, az idősebb férfiakat messziről köszöntötte, kínálta pálinkával, ittak a jegyespár egészségére. Így vonult a zenés menet a lányosházig, ahol hosszas ceremónia után előkerült a menyasszony.

A násznagy, meg a vőfély innentől felváltva verselt, a rokonság meg összeállt egy végtelen hosszú menetbe, élén a jegyesekkel, az örömszülőkkel, akik sűrűn meghatódtak valamin. Oldalt zenélt a banda, kijöttek az emberek az utcára, mosolyogva integettek. Nagyobb lányok, meg fiatal családtagok pogácsát kínáltak, meg bort, azoknak, akik nem voltak hivatalosak a templomba.

A szertartások után már mindenki elég szomjas volt, a sátor szépen felmelegedett a napon, inkább kint beszélgettek a vendégek. Közben a lányok terítettek, a friss házasok meg a fényképésznél intézték a családi fotóalbum első képeit.

Mire megterítettek, lehűlt kicsit a levegő, nekiültünk a kecskelábú asztaloknál. Megjött az ifjú pár is, ragyogtak, ahogy illik. A vőfély leintette a zenekart, nem bánták szegények, és megint versbe kezdett. Méltatta a házaspárt, a szülőket, aztán a levesre tért rá. Gyakorlatilag minden fogás előtt mondott valami verset, ha kellett, ha nem.

Na de az aranyszín húsleves, csigatésztával, zöldségekkel, hófehér cseréptálban hozták, külön tálon jött a főtt csibehús, ahogy közeledett a vőfély az asztalhoz, úgy járt mindenkinek az ádámcsutkája fel-alá. A sokféle tyúkból, csirkéből isteni húslevest tudtak főzni, nem lehet egyszerű konyhában utánozni.

Leves után következett a birka, a vőfély ezt is megverselte, nagyokat nevettünk, mikor elmesélte, hogyan öklelte föl, micsoda harcokat vívtak, mielőtt a kondérba került volna a jószág. A birkapörkölt mellé főtt krumplit kínáltak, mindenféle savanyúsággal, de már elteltünk a levessel, lassan a fehér tányérra fagyott a pörkölt szaftja.

Ezután jöttek sorban a torták, mindenki "visszakapta" a hozott süteményét, hajszálvékony szeletekre vágva, hogy minél többfelé lehessen kínálni. Az aprósüteményt már csak a szemünk kívánta, enni nem tudtam volna, hasam, mint a nagydob, feszült rajta az ingem.

Sosem tudom meg, hogyan táncolt a menyasszony, hogyan "szökött a menyecske", addigra mindig békésen aludtam valahol.