Régi szomszédom, úgy értem, a régi házunk melletti szomszédom, Pista bácsi jövöre lesz 88 éves. Korábban vendéglátós volt, aztán az utasellátóhoz került, főpincér lett nemzetközi járatokon. Szorgalmas ember, akkora malacokat nevelt mint egy ló, néha alig bírtuk elszállítani a henteshez, ha vágósúlyba kerültek, tehát három, de inkább négymázsásra nőttek.
Mellette tart mindig 60-70 csirkét, nagy a család, kell a kaja.
Nem aprózza a beszerzéseket, bort 120 liter alatt ritkán vesz, aztán kézikocsin hazatolja. Nem iszik, de sok a vendége, kell otthon valami tokaji féle bornak lennie.
Ezeket csak azért írom, hogy tudják, nem egy gyámoltalan ember Pista bátyám, nem nagyon szorul rá senkire sem.
Pénteken viszont kisebb baj érte, mikor tápért indult. Egy forgalmas úton kelt át, valamiért elesett a biciklivel. Elég rosszul ért földet, a combja eltörött, mentő vitte kórházba.
Délután öt óra előtt történt a baleset, én nyolc körül értem haza, akkor tudtam meg, bementünk meglátogatni. A szolnoki Hetényi sebészetére került, ez egy pár éve felújított kórház.
A kapunál sorompó, egy óra hosszat lehet ingyen parkolni, de rossz az automata, a szekuriti nyitja föl a rudat. Alig akad hely ilyen későn is, sok látogató van benn. Lifttel megyünk a negyedikre, baleseti sebészetre, a folyosó üres, minden ajtó nyitva, szellőztetnek a meleg miatt. Az ügyeleti pult üres, két monitor is villog, a mennyezetre erősített tévén valami főzőműsort, vagy más hülyeséget néznek a betegek, köszönésre nem reagálnak. Várunk kicsit, tíz perc után elindulok, hátha találok orvost, vagy nővért.
A hosszú folyosó másik felén is van egy hasonló pult, ott sincsen senki, hangosan köszöngetek. Előkerül egy nővérke, megmutatja Pista bátyám szobáját. "A pénzét bezártuk a szekrényébe, a kulcs a fiókban van. Holnap be kellene hozni az otthoni gyógyszereit, meg amit kíván. Vacsorát hoztak?" Hát, nem hoztunk. Asványvizet hoztunk, eszünkbe nem jutott, hogy vacsorát is kéne...
Szégyellem magam erősen, közben meséli szomszédom, mi történt, hogy történt. Illetve mesélné, de csak addig emlékszik, míg megelőzte egy busz, onnan snitt, mentő. Azt mondja, rendesek voltak a mentősök, kötelezően bekötötték az infúziót, mert a kórház így veszi át a sérültet, és nem fogadtak el pénzt. Közben jön egy másik nővérke, megkérem, emelje föl az ágy támláját, rettenetes acél gép, mindeféle hidraulikával, súlyokkal. A nővér félkézzel emel, megint restellkedem, hogy ez ilyen egyszerű, mosolyog egyet. Megitatja teával Pistabát, közben elmondja, hogy a pénzét a szekrénybe tették, kulcs a fiókban.
Kérdem bátyám, mit vacsorázna, a Cora nyitva van sokáig. Nincs étvágya, kapott egy marék gyógyszert, főleg fájdalomcsillapítót. A lábszárát átfúrták, azon keresztül nyújtják a combját, hogy hétfőn műteni lehessen. Több helyen tört el a combcsont, ezért kell nyújtani az izmot. Mindezt olyan semleges hangon meséli, mint aki egész életében erre készült. Erősen émelygek, félek, hogy rosszul leszek, az ablaknál veszek mély levegőket.
Szerencsére a csirkék etetése lesz a téma, mennyi takarmányt kell venni nekik, és milyen receptúrában kell keverni. Zöldet is szeretik, lucernát, füvet kell még kaszálni nekik, legyen vizük is mindig. Biztosan nagyon éhesek, meg szomjasok. Aztán a fiamat kérdezi, mikor megy a motoros tanfolyamra, van-e már bukósisak, milyen motort veszünk.
Kinn lassan sötétedik, indulnánk. Kéri, hogy engedjem vissza a vaságy támláját. Ha lelőnek, akkor se hívok nővért, keresem a logikáját az ágynak, csak emelni lehet a támlát, visszanyomni nem. Alánézek, persze, egy hidraulikus munkahenger manipulálja a dolgot, már csak a szelepet kéne megtalálni. Azért se hívom a nővért, gépész vónék, vagy mi. Végre találok egy stiftet, lassan lesüllyedik az ágy vége.
Megbeszéljük, mikor jövünk legközelebb, mit hozunk, mit intézünk. A könnyebb betegek még mindig a tévét nézik, mereven bámulják a reklámokat. A nővér elkisér a liftig, tőle is elköszönünk. A parkoló szinte üres, rajtunk kívül csak egy motor van benn. Égnek áll a sorompó, a szekuritinak máshol akadt dolga.
A csirkék tényleg éhesek voltak.