A Tara völgyét követve visz az út a tenger felé Mojkovacig, délután indulunk neki Durdevicából, a híres betonhíd mellől. A délelőtti rafting túra élményeit beszéltük át, mikor ragyogó napsütésből hirtelen ködbe (felhőbe), aztán heves esőbe keveredtünk. Az út koromfekete, burkolati jelek nincsenek, korlát éppen építés alatt, csak a nagy barna idegenforgalmi táblák igazítanak útba, már aki éppen ortodox kápolnát, kolostort akar látogatni, itt a Balkán tetején.
Igazi, vadregényes őserdő vesz körül, teljesen érintetlen a meredek környék, szép lenne, ha nem zuhogna az eső. .jpg)
Az úton, az esőben sárga lámpák villognak előttünk, a Xsara ablaktörlője alig győzi a vizet seperni, párás az üveg belül is. Kukásautóra tippelek, de ahogy közelebb érünk, nem hiszünk a szemünknek: egy finischer éppen a forró aszfaltot teríti előttünk, mögötte három henger tömöríti az új útkoronát. Terelés nincs, mert forgalom sincs, az eső zuhog, centizve megyünk mellettük el, balra párszáz méteres szakadék, a család inkább az aszfaltozó gépeket figyeli. Az aszfalton gőzöl az eső, szinte a levegőben elpárolog a víz, mielőtt a forró útra csapódna. Bitumenes teherautók állnak sorban, ezek nem viccelnek az útépítéssel.
Mojkovac előtt eláll az eső, a hegy túloldalán verőfényes jóidő vár. A Moraca völgyében járunk, a frissen aszfaltozott út kivasalva, továbbra sincsen korlát, meg kresztábla, igaz, óriásplakátok sem zavarnak. Élénkül a forgalom, a szerpentinen nem egyszerű előzni a sok teherautót, elég sok márvány- és gránitlap emlékeztet a balesetekre. Néha pihenőhelyek állnak az út mellett, szigorúan a víz felőli oldalon. Aki fáradt, letelepszik, pazar panorámát láthat. 
A vízig drótkötélpályákat feszítettek ki, érdekes csörlőkkel, régi autók alól kivették a futóművet, egy gumiköpeny nélküli felni a csörlő dobja, fenetudja, miket vonszolnak vele. Az utak mellett nincsen leállósáv, a rengeteg alagút nincsen kivilágítva, pára csepeg a boltozatról. Sok alagút falát áttörték, és bevilágít a nap, de egyébként semmilyen világításra nem költöttek. A nagy "Dobro dosli" táblákról tudjuk, hogy az EU támogatta az utak helyreállítását, tudja a fene, a háborút nem kellett volna. Inkább.
Lassan elérjük Titográdot, Montenegro fővárosát (új neve Podgorica). Kérem, itt a gyalogosnak mindenhol elsőbbsége van, és élnek is vele. Nem számít lámpa, sem kordon, sem terelő sziget, a gyalogos, amint meglátja a villamost, vagy buszt, a legrövidebb úton támad. Viszont mindenki elengedi őket, baleset nincs. A közlekedés sokkal jobb, mint nálunk, igaz, hogy a piroson még próbálkoznak átmenni a kedves autósok, beállnak a kereszteződésbe, de azért megy a forgalom, alig van dugó, nincsen anyázás, ordítozás. Közben bátran lehet nézni a házakat, üzleteket, sok a cd-dvd árus, meg az újságos, sokat költhetnek kultúrára.
Podgoricától Petrovac felé ballagunk, a délutáni forgalom sűrű ugyan, de folyamatosan haladunk. Lassan elérünk a Skadarsko-Jézero névre keresztelt tóhoz. Nagy édesvíz, Albánia és Montenegro között, igazi horgászparadicsom. Rengeteg a gázlómadár, táblák figyelmeztetnek a védett madarakra, állatokra. Az út mellett hálókat szárítanak, egyik sem nagyobb, mint egy szőnyeg, szélükbe ólmot varrnak, ezzel a dobóhálóval halásznak. A horgászokat vezetők viszik a vízre, akár napokra beköltöznek a jó fogás reményében. Apró gyerekek árulnak náluknál alig kisebb halakat, egy kilo hal egy euro, van mindenféle, amire itthon is horgászunk. Gyönyörű nyurgapontyokat filéznek ki pillanatok alatt, így telik el a nyaruk.
Petrovácot kétféleképpen lehet megközelíteni, mi most hanyagoljuk az alagutat, a szerpentint választjuk. Elég magasra kell felkapaszkodni, figyelem a hőmérőt, sokszor bekapcsol a hűtőventillátor, de a Xsara gond nélkül leküzdi a hegyet. A gerincen túlérve látjuk meg a tengert, végtelen kék, mint egy képeslap. Leereszkedünk a kanyargós úton, Csilli fotózni próbál a kocsi ablakon kihajolva, kevés sikerrel, hol egy bokrot, hol egy tehenet, bikát fényképez. Megállni nem lehet, leállósáv továbbra sincsen, pihenőhely pláne. Petrovacon tankolunk (1014 km-re 54 liter 98-as benzint, ezt csak a francia-autó fikázóknak írnám), a benzinkutas körbejárja a Xsarát, lemossa az üvegeket, megrugdossa a gumikat, mutatná, hogy nyissam föl a motorháztetőt, biztosan az olajat nézné. "Nem köll pajtás, kösz szépen", mondom neki, apró után kotorászva, mosolyog "Igazán nincsen mit", szól, és a mögöttem lévő kocsival kezd törődni. Nem tudtam megkérdezni, honnan tud magyarul, oroszos akcentussal beszélt, biztosan tanult, vagy dolgozott felénk.
Szállást keresnénk, sok házon van tábla, "Zimmer", "Vacancy", "Frei", meg "Szobe", ez cirill betűkkel. Egyik földszintjén kis üzlet, friss kenyeret veszünk, két cipó, amolyan zsúrkenyér forma, éppen egy euróba kerül, a Knyaz Milos ásványvízből két üveg/négy liter három euro. A kétliteres barna petpalackos Niksicko Pivo-t hatosával csomagolják zsugorfóliába, nyolc euroért adnak egy ilyen csomagot. Kempinget keresnénk, a boltos nem akarja érteni, mutatja, hogy van szabad szobája, hét euro fejenként egy éjszaka, de egy hétre ideadja öt euróért. Nem kérjük, Beciciben van a szállásunk, csak a mai éjszakára kell szállást keresnünk, holnap már szállodában alszunk.
Akár hiszik, akár nem, végül elmentünk majdnem Albániáig, de nem találtunk kempinget. Pedig előtte a neten végignéztem Bar, Ulcinj partvidékét, és mégsem (később, itthon derült ki, hogy nem a tengerpart felé vannak a kempingek, hanem messzebb, benn a hegyek felé). Lassan kezdtem megbúsulni, hogy kocsiban kell aludnunk, de Barban végül találtunk egy kellemes apartmant, még azt is megoldottuk, hogy a kocsival beálljunk éjszakára. A huszonöt eurót fizettünk tokkal-vonóval, két szobáért, a mosdó, a konyha közös volt. Összesen három szintet adnak ki vendégeknek, a család a földszinten lakik. 
A kertben fügefáról kínálták a gyümölcsöt, Csillu teljesen kész volt a növényektől, a fikusz felért a második emeletig, különböző folyondárok felfutottak a pálmafára, aminek nem értem át a törzsét. A közelben sok magyar autót láttunk, sok magyar szót hallottunk, biztosan mások is felfedezték Bar környékét. A konyhában összecsaptunk egy könnyű vacsorát, friss kenyérből, mindenféle konzervből, és villámgyorsan elaludtunk, lenyomott a jó levegő.
A teljes útleírás megtalálható a www.utikalauz.hu portálon, sok más szerző nagyon érdekes és szép beszámolójával együtt.
