… kit bot fillel vert meg a Fennebbvaló -nem szívleli az időmértékes versellést- (óóó! drága hexameterek, pentameterek!), annak álljék itt a marhafarok „megéneklése” prózában, szintén Váncsa Mester-től:

„A marhafarok az úgynevezett istenbizonyítékok sorába tartozik; nyájas olvasóm a kozmológiai, az ontológiai és a teleologikus istenbizonyítékot nyilván ismeri, szerintem viszont létezik egy gasztronómiai istenbizonyíték is, ami nem más, mint a marhafarok. Newtontól megkérdezték, mi bizonyítja Isten létét, válaszul Newton azt mondta, hogy íme, és a csillagos égre mutatott. E sorok írója hasonló esetben szintén azt mondaná, hogy íme, és a marhafarkat, a világteremtő intelligencia végtelen bölcsességének ezen foglalatát mutatná föl. Isten a marhafarkat kivételesen hajlékony, erős, ügyes testrésznek alkotta, hogy megfelelő fegyvere legyen a marhának abban a harcban, amit a vérszívó rovarok ellen kell vívnia, egyszersmind pedig úgy alkotta – mármint Isten a marhafarkat –, hogy szaftos, elomló, roppant ízletes étek váljon belőle, amikor majd konyhánkban megjelenik. A tökélynek ez a kétrétű vagy kétsíkú volta, ami a marhafarokban ölt testet, az Univerzum tudatos tervezőjét tételezi föl, hiszen könnyen beláthatjuk, hogy ha a világegyetem létezését meghatározó fizikai állandók csak egy hajszálnyival eltérnének az általunk ismert értékeiktől, akkor egyáltalán nem volna marhafarok. Ilyen alapvető fizikai állandók az elektron, a proton és a neutron tömegei, valamint a különféle kölcsönhatások (elektromágneses, gyenge és erős kölcsönhatás) értékei. Ezek az állandók finomhangoltaknak tekinthetők abban az értelemben, hogy a belőlük, valamint a fénysebességből és a Planck-állandóból képzett dimenzió nélküli számok nagyon kis változása olyan világegyetem létének felelne meg, amelyben nem fejlődhetne ki az élet, nem létezhetne marha, szükségképp marhafarok sem létezhetne. Mi viszont azt látjuk, hogy igenis létezik marhafarok, így hát a világ értelmesnek, tervezettnek, teleologikusnak tűnik számunkra, és ebből a következő lépésben már a tervező értelem létezésének eszméje fakad.”

A idézett részlet Váncsa István Az ízlés episztemológiája c. sorozat 20. elmélkedés-éből való, de fellelhető a Mester Főzős Bibliájában (köznapi, pórias nevén: szakácskönyvében) is.

Nagyon tetszik a vers.
Az a baj, hogy a költészetben mindig elsikkad a prózai mögöttes drasztikus bája:
A túl jó máj átka, a szétfoszló hasnyálmirigy.
Amikor a művelt alkoholista már csak nagyonnagytisztaságú bort képes meginni, decispohárból felesenként, halálosverejtékben fürdvén küzd a hányás ellen, és hajnali 2-től 11-ig küzd magába 8 féldeci bort, már majdnem megvan a lét elviselhető könnyűsége, amikor is egy hirtelenkedve benyelt 2 cent borocska kirobbantja az addig lenyelteket.. és khh-khrrfff--BRHÖAFFHRR... kezdődhet minden elölről.
Isten áldja Váncsa mester...