Nagyon sajnálom azokat az embereket, akik soha nem találkoztak Hintamesterrel, alias Shepherd úrral, született Juhász Attila barátommal. 

Hinta reneszánsz ember, mérnök, szépíró, zenész, fotós és hát horgász, mégpedig legyezve. Mellesleg gasztrocézár, aki minden rendes kaját szeretett, nem csak enni, hanem készíteni.

Én tizenkét éve ismerem, az első évben nem is találkoztunk, csak a bme szerverén üzemelő pecalistán üzengettünk mindenféle fogott és elképzelt halakról. A pecalista jó szokása volt egy-egy rendszeres buli valami kocsmában, vagy Hintánál, a tervezőirodája földszinti termeiben. Egyik találkozóra főztem anno dacumál marhapörköltet, és fölvittem Pestre a Füredi útra. Késtem vagy két órát, ilyen katonai, háton hurcolható melegítőedényekben volt a kaja, Hinta kerített egy kékszemű cigányasszonyt, aki szívesen segített tálalni, meg feloldódni. 

Hadd köszönjek el ezzel, az első találkozásunk emlékével drága komám, mikor még nem nagyon őszültünk, megvolt minden fogunk, csak nap ellen használtunk szemüveget, nem számoltunk semmiféle bajjal.

Ölellek, remélem igazad volt, és olyan odaát, mint amire számítottál.

 

 

Isten éltessen

Eredetiben.

Az ember sorsa ezekben a rohadt szavakban van megírva, mindig-minden rímel egymásra, akár akarod, akár nem.

Pénteken vettem a kisebbik gyerek motorjára új gumikat, a régiek igazi esőgumik voltak, esett velük eleget. Még a gyári Pnuemant készlet volt az öreg ETZ-n, amivel gyakorol a gyerek. Ezt úgy kell érteni, hogy ezzel a motorral hordja félős atyák egyetlen lányait, Angelday szerint répázási céllal.
Hát most megérett mindkét gumiköpeny cserére, fiam írt egy itinert, hol találom a legjobb beszerzési forrást, ahol Heidenau K65 köpenyt lehet venni. Meg sportdobot a gyári kipufogó helyett, faszom, ilyen egy hülye szülő vagyok, pedig _up_ megírta bazmeg, hogy a hangos dob egyenlő a motorosbűnözéssel. Igaza is vagyon, de a gyári dobbal nem veszik be a gyereket az MZ klubba, nem tud szocializálódni, mert a többi motoros mély megvetéssel néz a gépére, nem hívják túrákra, és a csajok sem szívesen ülnek föl olyan motorra, amin gyári dob van, tehát AD teljesen fölöslegesen aggódik. Egyszóval minden ésszerű polgári érv ellenében meg kellett vennem a rezon kipufogót, az Úr bocsásson meg ezért nekem. Plusz a két Heidenau köpenyért aztán otthagytam vagy harminc rugót a motoros boltban, ami fiam egy hét alatt keresett pénze volt, megdolgozott érte, viaskodott Cseszneken a darazsakkal, mikor bontottuk a régi melléképületet.

Este aztán Doki hozott egy házi verset, amilyet csak ő tud írni.Érdekesen versel, írt már párhuzamos művet a Huszttal, (XYCT), baszod, el is szavalta Kölcsey mauzóleumánál. Tudom, nem esett rosszul az eredetihez képest senkinek, arcunkat nap melegítette, még a szél is elált a szatmárcsekei híres temetőben, amint a Doki szavalt. Tanúk vagyunk erre Hina, Csiro, Hori, meg én.

Körbeadtuk új versét, én a harmadik hosszúlépés után olvastam el, és elakadtam a “Hetedik ecloga” utalásoknál. Szép vers volt, de jobban szeretem az eredetit. Nem jutottak eszembe a kezdősorok, csak a sokszor idézett szerbia vak teteje, búvó otthoni táj, és a többi vezéridom, de a vers nem állt össze izzadó fejemben. Nem segített ezen Köves spanglija sem, egész este Radnóti járt az eszemben, istentelen karmaérzésem volt valamiért.

Itthon derült ki aztán, ahogy levettem a polcról Radnóti kötetét, olvassuk együtt a vers végefőcímet:

Radnóti Miklós:
Hetedik ecloga

Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
tölgykerítés, barakk oly lebegő, felszívja az este.
Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet
és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.
Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,
megtöretett testünket az álom, a szép szabadító
oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok,
Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra.
Búvó otthoni táj! Ó. megvan-e még az az otthon?
Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?
És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?
Mondd, van-e ott haza még, ahol értik a hexametert is?

Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,
úgy írom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,
vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;
zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager
őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.

Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,
hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,
szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt,-
jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,
s várja a véget, a sűrű homályba bukót, a csodákat.

Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák
ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.
Este van, egy nappal rövidebb, lásd, újra a fogság
és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra
rásüt a hold s a fényében a drótok újra feszülnek,
s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya
lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.

Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
újra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod 
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

Lager Heidenau, Žagubica fölött, a hegyekben, 1944. július

A szatmári doki

Gyerekkoromban idősebb Szatmáry Ferenc doktor volt a körzeti orvosunk. A faluban ugye csak egy körzet volt, így aztán lett elég melója. Rendelt a tanácsháza melletti rendelőben, a Gépgyár rendelőjében, a téesz ebédlőjében. Ott volt a művelődési házban tartott rendszeres tüdőszűréseken is, meg a hétvégi focimeccsen, mikor Fegyvernek játszott Tiszaroffal, és sürgős esetben gondoskodott a szurkolók ellátásáról. Én nem tudom, mikor aludt, vagy pihent. A fia legjobb barátom volt, sokat játszottam náluk, de a doktor úr otthon is csak rendelt, sose láttam olvasgatni, vagy tévézni, vagy bármilyen unaloműző dolog közben. Általában gyalog járt-kelt a faluban, nyáron sortban, rövidujjú ingben, télen sonkanadrágban és csizmában, prémgalléros, vastag szövetkabátban. Kopottas doktortáskáját nem a nyelénél fogta, hanem elől összefont kezei között, mint az egészen kis pólyásokat szokták.

Két éve, mikor szerveztük az őszi horgászbulit, Hinta mondta, hogy Szatmárcsekén megismerhetem egyik legjobb barátját, Höhn doktort. Így vezette föl:
"Annyit előre elmondok, hogy a Doki közepesen jól érezte magát tavaly. Kölcsey sírjánál enyhe alkoholos közegben is nyelvbotlás nélkül szavalta el, emelkedett pátosszal a Szózatot."

Korán értem Szatmárcsekére, Horival mentünk, elfoglaltuk a legjobb szobát, aztán lesétáltunk a Tiszához. A Tisza felső folyása a saját világörökségem része, csöndes, tiszta kék víz. Nagyon hangulatos hely, széles, kavicsos a partja, itt ezt csak palajnak hívják. Hintáék ott értek minket utol, ahogy Doki kiszállt a terepjáróból, mintha a gyerekkorom jött volna vissza. Szatmáry doktor egy számmal nagyobb kivitelben, fekete hajjal és szakállal. A tartás, a hanghordozás, az átható, figyelő kék szemek. Ilyen nincs.

Azt hittem, a Doki is horgászik majd, de nem, kitartóan ellenáll minden pecásragálynak, immunis a halra. Persze, Szatmárcseke nem is igazán a halról szól, inkább a tájról, Tiszáról, Kölcseyről, a túristvándi vízimalomról, lekvárról. Meg a társaságról, a déli főzésről, az esti grillezésről, a gitárról, dumáról. És persze a Dokiról, aki a társaság motorja, minden anekdoták és viccek tudója.

Doktor úr, ezúton kívánok boldog születésnapot.

Álldogál az öreg Szabados a gangon, füle zsibog a hirtelen keléstől, feje szédül kicsit. Bambul maga elé, kint a húszöles úton most áll össze a csorda. Máskor erre nem szokott felébredni, neki nincsen tehene régen, mióta a gyerekek beköltöztek a városba. 
Új ember tereli a csordát, nem mintha kéne, a tehenek mennek a kolomp után. Az új embert a hivatal szalajtotta, mert a régi tehénpásztor nyugdíjba ment.
Az új ember buzgón állt be a hivatalba, még kanásztülköt is szerzett, hajnal félötkor pont az öreg Szabados háza előtt fújta.
Régen nem volt szokás tülköt fújni, csak kiengedték a kert végén a tehenet minden háztól, aztán lassan ballagott a menet a közös legelőre, este meg tele tőggyel haza, végig a húszöles út mentén, poros úton, árokfélen, téglajárdán. Némelyik jószág meg is tisztelte itt-ott a járdát, akinek háza elé pottyant valami, derűsen takarította fel, szerencsére hivatkozva.
Az öreg Szabadosra is ráfért volna a szerencse, kikopott a téeszcséből, már csak egy-két órát kellett naponta a tanácsa, vagy keze munkája. Bajlódott a vérnyomással, a doktor nem engedte a pálinkát.
Asszony nélküli házban nem túl okos az ember, sokáig fenn volt éjszakánként, végiggondolta a sorsát, háborút, volsbundot, retorziót. Reggel aztán tudott volna még aludni, ha nem tülköli fel az új ember minden áldott nap.
Az öreg Szabados nem akart haragot.
Egyik hajnalban kiállt a háza elé, apró demizsonnal, úgy várta az új embert.
Összekezeltek, az öreg dícsérte a tehénpásztort, milyen ügyesen fújja a tülköt, mennyire derekasan látja el a hivatalt, fajinak a tehenek, minden este kerek a tőgyök.
Az új ember magasba emelte a kis demizsont, aztán fújt még egy hosszú görbe hangot a tülökbe, elégedetten indult a mezőre.
Az öreg Szabados még kétszer ment ki reggel demizsonnal a ház elé, cimborált a pásztorral, aki már egész megszokta a hajnali traktát, jó bora volt az öregnek.
Negyedik nap az új ember hosszan álldigált a Szabados-porta előtt, de nem jött közönség, akármilyen szépen fújta a tülköt. A csorda már jól elballagott, mikor utánok indult, de még párszor visszanézett, hátha kijön az öreg a borral.
Szabados bácsi persze soha többet nem jött elő, így aztán a tehenész máshol fújta a tülköt, nehogy már az öreg ingyen örüljön neki.

Autópiacon vettük, 40000.- kemény magyar forintért.
Fater hajnalban ébresztett, szemem alig nyílt ki. Előző nap nyertük meg a megyei bajnokságot, két felnőttcsapatot is levertünk. Igazi nagy kupát adtak, Túri Imre mesteredző teleöntötte pezsgővel, körbeadtuk, mindenki ivott egy kortyot. Fél kettőig buliztunk, beszélgettünk, motorral jöttem haza Keviből. Átfagytam, mint a makkász, éppen kezdtem kiengedni, mikor apám költött.
A hajnali vonattal mentünk a Nyugatiba, én már Szajolnál aludtam megint.
A BNV III. portája mellett volt az autópiac, valami ötször kellett átszállni, mire odaértünk. 
Sosem értettem, most se tudom felfogni, mik ezek a számok a tömegközlekedésen, hogyan függnek össze egymással a járatok, és hogyan képesek megjegyezni az emberek. A metróban is eltévedek, richtig a másik irányba megyek, mint kéne. 
Alig múlt hét óra, mégis elég sok ember bóklászott a környéken. Legalább nyolcszor annyi érdeklődő volt, mint eladó autó. Abban az évben gyűrűzött be az energiaválság, meg a nemzetközi gyermekév. Hát. 1979 kemény éve volt, rendőrgyilkossággal, iráni iszlám forradalommal, szolnoki lőszerraktár robbanással, rideg fagyokkal.
Apámat ez nem érdekelte, nála volt az összes létező pénze, autót akart venni. Annyira biztosra ment, hogy csak Pestre kért jegyet, visszafelé már nem, ha ég a földdel összeér, akkor is kocsival megyünk ma haza.
Sok volt a Lada, illetve Zsiguli. Ja, 1200 cm3, fajin orosz gép, minden dolgozó ember álma. Kivétel nélkül mindegyik eladó autóban 60000 km alatt mutatott az óra, a küszöbök színe nem egyezett az ajtókéval. De majdnem mindben volt hátul a kalaptratón bólogatós kutya.
Apám sokat kerülgette a Ladákat, egyre savanyúbb arccal. Kevés volt a pénze a legolcsóbbra is, és hát annyira nem volt vidéki, hogy ne látta volna a felniken, gumikéderen, pedálokon a valódi elhasználtságot.
Talált viszont egy hófehér Skoda s100 limuzint, jajj, az a csodálatos gép, nekem sokkal jobban tetszett, mint a zsigulik. Három éves volt, egy fiatal házaspár kínálta. Sápadtan üldögéltek a kocsiban, a párás ablakot kétpecenként letörölgették, unottan hessegették el a piacilégy neppereket.
Fater többször körbejárta a gépet, keze reggel óta a pénzes zsebében, már nagyon költötte volna. A fiatalok egészen tűrhető árat mondtak, de apám nem ugrott azonnal. Körbejártuk még egyszer a piacot, megnéztük a motorháztetőn ittapirost játszókat, meg a sok “gépkocsikiutalás olcsón átadó” cetlis hirdetőfalat.
Visszaosonkodtunk a Skodához, mondom, nem volt annál különb autó a placcon.
Fater próbált még kicsit alkudni, de nem nagyon tudott. Szóban megállapodtak, beültünk hátra.
A fiatalok Budán laktak, a Tusnádi utcában, szép környéken. A nappaliban bőrfotelbe ültünk le szerződést írni. A kocsi a fiatalasszony nevén volt, valamilyen hivatalos protekcióval, apparátusi keretből vették, hároméves kora alatt nem illett eladni.
Átszámolták a pénzt, a fiatalember közben kiszerelte a Tesla autórádiót, ez sajnos nem fért bele a vételárba. Apám birtokba vette a gépet, még megvolt a gyári könyve. Kaptunk egy mentőládát, szerszámkészletet, igazi elakadásjelzőt.
Fater megkérdezte, hogyan érdemes lejutni a hegyről, a fiatalok nem tököltek, beültek hátra, elnavigáltak egészen a József Attila lakótelepig, az utolsó metróállomásnál szálltak ki.
Integettek utánunk, ahogy nekivágtunk a hazavezető útnak.

http://szalka.blog.hu/2009/06/18/tomegszex_a_tiszan

Tavaly nem volt túl nagy szerencsénk az időjárással.

Ez roppant igazságtalan húzás az anyatermészet részéről, mert az ország túlsó szegletéből is jöttek versenyzők, halat viszont alig tudtak fogni, mikor villám csapkodott a vízbe. 

Idén viszont jól indult minden, dél körül ragyogó napfényben kezdtem pakolászni az Iskolánál, üstház, grill, gáztűzhely, sátrak, bojler bekapcsolva, minden készen, jöhetnek a vendégek.

Hori jött elsőnek, grillsütővel, rengeteg finom pálinkával, és kiadós esővel érkezett. Fertelmes zápor szakadt a nyakunkba, nem győztük inni a "mennyiséget". Hucsa gigantikus serpenyőben csilisbabot főzött, nyolcféle babból, valódi csilipaprikából, marhahússal. Később elállt a vihar, de még péntek reggelig többször leszakadt az ég. Ez semmiképpen nem zavarta a társaságot, hajnal négyig kártyáztak.

Pénteken reggel piacra indultunk, Hinta rendelt vagy tíz lángost. "Villámgyorsan jár a csuklója, szeretem nézni a kezét" így dícsérte régi ismerősömet, de azóta kimagyaráztam a dolgot. Rávezettem a csapatot a hagymás vérre, amit velős rántottával lehet kapni a lángostól tíz méterre. Míg falatoztak, elszaladtam a birkáért.

Babgulyást főztünk ebédre, ez kicsit kockázatos volt az előző esti csilisbab után, de nem tiltakozott senki, szerencsére. A Pecalista hardcore magja persze közben a Tiszát vallatta, volt, aki kajakból, volt aki legyezve fogott halat. PLaci kecsegét akasztott, Péter gardát, közben a bogár is rajzani kezdett estefelé. Itt így hívják a kérészt, ahogy a méhet is. 

A péntek esti pókerpartit semmi nem zavarta meg hajnal háromig, akkor kis grillezés után beindult a verseny. Csaba nyert, megérdemelten vitte el a kupát. Bár az eredményhirdetés nem sikerült valami ünnepélyesre, egyszerűen nem lehetett a csapatot összetoborozni, volt aki aludt, mások a vízről nem voltak hajlandók bejönni a táborba, még szombat este tízkor pecáltak.

Vasárnap bontottunk tábort, addigra állt el a szél. 

Nézzenek Hintamester és JO_E fotókat: 

És videókat:

Akciós sajt. Múlt vasárnap este hét után akciós volt. Zárásig. Illetve a készlet erejéig.

Letaposták egymást érte az emberek. Rendőrök vonultak ki, hogy a kulturált vásárlást megfékezzék.

Tetszik.

A magyar ember ölni tudna az igazáért. Cumbájspíl őszödi beszéd következményei, trabantos kontra kamionos, olaszliszka (magyar állampolgárok voltak, vigyázzunk).

Ez ilyen kemény. Akció kell. Az akció a magyar ember vére, szíve motorja, lelkének lüktető magzatja. Mindegy ám, hogy köztörvényes, vagy politikai, csak akció legyen. Az se baj, ha pennymarketes.

Olcsó a sajt zárásig? Ott a helyünk, nehogy kimaraggyunk má!

Aztán a vesztesek földre hullnak. A győztesek letiporják őket.

Éljen.

Éljen a magyar. Meg az 550 forintos akciós tejtermék.

Lafontaine miért nem magyar volt, ehh.

Szombaton szép vidéken, Csesznek vára alatt voltam, későn kerültem elő. Lemaradtam a városom mellett, Surjányban rendezett Jász-Kun Szala rendezvényről.

Este nyolc körül értünk oda, már az utolsó árusok is összepakoltak, indultak haza. A Szandabuci sátrában még találtunk pár rétest, ezzel megúsztuk az éhenhalást (Csesznek közelében vagy nem volt étteremben szabad asztal, vagy étterem se nagyon). A sörsátrak működtek persze, hiszen Szala ide, vagy oda, a vendég iszik, ha tud.

Nagy Gyula komámmal váltottam pár szót, de jött a fiam telefonja, várt nagyon haza. Érdekelt volna, miről maradtam le, így aztán neten néztem utána. Ez derült ki: 

SZALA Ősi Titka, Név Eredete

Posted on május 20th, 2009 by jaszkunsala

in 

• aktuális
 
• Dokumentumok

Jász-Kun Szala

 

I. Magyarok Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Találkozója

 

Szer-Tartásainkat eleink az Ősi Szkíta-Hun-Magyar, Ata-izi hagyományok szerint, a különböző döntési szintű tanácskozásaiknak megfelelő módon, megfelelő helyen tartották. Ezeknek a tanácskozásoknak rendje az ősi írott és íratlan törvények szerint, a világ egyetemes rendjének megfelelően a test, lélek és szellem hármasságának erejére épült. Ebből a Szellemiséget a Kurultáj ,a lelkiséget a Szala, míg a testiséget a Süan, jeleníti meg. Természetesen ezeken a szinteken belől is meg van a hármasság rendje mint ahogy ezt láthatjuk a fejen, mint a szellemiség képviselőjén, a száj, a szem és a harmadik szem formájában.

 

Most, részletesebben nézzük meg a Szalák szintjét. A Nagy-szala, az mely a Teljes Nemzet Teremtett Lelkeinek dolgait hivatott megvitatni. A Szala, mely a mezsgyehatárokon belől „a Szentség alászállt adományának, akaratának érvényesülési és kihirdetési helyét jelöli, a Nemzetségek mezsgyéinek határain belül szállással és rendelkezési joggal bíró, nemzetségek számára.” A Szállás a nemzetségek-családok-hadak önellátó területe.

 

A Szent Korona elve alapján, miszerint a Szent Korona alá tartozó területen, minden lelkes és lelketlen jószág egyenlő joggal és egyenlő kötelezettséggel a Szent Korona alá rendelt, így „jószágai” felett, bármely szinten (Kurultáj, Szala, Süán) a választott elöljárók csak kezelői joggal bírnak s nem tulajdon joggal. Ezen elv alapján, az „átjárás” a 3x3-as, azaz a 9-es rendszer minden alkotó eleme közt, az egyenlők elve alapján, egyenlő jogok és kötelezettségek mellett nyitott, de a különböző feladatok teljességének az egységen belöli egymásmellé rendelésével az élet minden területéről. Ezért van, hogy csak az ép testben, ép lélek tud, ép szellemiséget képviselni. Ha valaki a Süán-on nem tudja elérni az egyenlők közül az első helyet, mint ifjúsági „tanfejedelem” akkor nem léphet ezen az úton tovább a Szalán való képviseletre, részvételre, de ha a küzdőképessége erre feljogosítja, akkor a Nagy-Süánon a lovas fejedelem címért még megküzdhet. Ha valaki a Szalán nem tudja meggyőzni saját alkalmasságáról a jelenlévő „Közösséget”, akkor nem léphet tovább a Kurultájon való szolgálatra és így tovább. Ez nem azt jelenti, hogy „Ő” nem ugyanolyan joggal és kötelességgel bír mint azok, akik a nemes versengésben legyőzték, hanem azt, hogy a teremtett képességei szerint, más területen fejti ki szolgálatát, természetesen harmóniában az egységgel.

 

2008-ban a Kurultájon, melyet Nagy-Szalával egybekötve tartottunk meg a rendkívüli körülmények miatt, kijelöltük a jövő felé vezető utat. Ez az Út Rólunk és Nekünk szól, mégpedig arról, hogy az egyetemes felelősség jegyében, vegyük kézbe a jövendőbeli sorsunk alakítását, az Őseink által kijárt és bevált „jóságok” rendje szerint. Mivel a jelenlegi alkotmányosságunk és törvény szerinti működésünk, látható módon nem életszerű, ezért szeretnénk a legalább ezer éves Szent Korona alkotmányosságát visszaállítani. Így vissza kell nyúlnunk a gyökerekhez, és rá kell találnunk arra a köz-igaz-gatási rend-szerre, mely akár több ezer éven át jól működött. Ez vezetett bennönket, hogy kutassuk fel, keressük meg azokat a jól bevált közösségi formákat és elnevezéseket melyek harmóniában vannak létünkkel, egyetemes kultúránkkal. Így találtunk rá a Kurultáj, Szala, Sűán rendjére és ennek alapján neveztük el találkozónkat, Jász-Kun Szalának.

 

A Mostani Jász-Kun Szala , mely a Magyarok Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Találkozója. Az első ebben a sorban. Bízunk benne, Hogy a jelenlegi, Jász NagyKun Szolnok Megye Szállásain élő, Jászok, Kunok, Egy-Igaz-Hittel, reményteli jövőbe vetett bizalommal, őszintén Szólnak a Szalán majd egymáshoz, képviselve Ősi Rendjeiket, Elejiket, hogy „...mit rákentek a századok, lemossuk a Gyalázatot...” mert még megvan a „Bizalmunk az Ősi erényben”

 

Isten Áldja meg a Magyart!

Semsei Angelika, Semsei Attila

főszervezők

Pedig volt meghívó is, a Duna tévén:

És egy másik beharangozó:

Kozsdi Tamás fotói:

Na? Hát így alakult. Ezt adják össze.

Vasárnap Szolnokon, az Alsó-szandai réten, ahol rengeteg a parkoló, veterán börze lesz. Meg kampánycsend, ezért előre sajnálom a zászló és felvarróárusokat. Kipakolnak szegények, jóindulattal kínálják a csopperre való farzászlót, Kossuth címeres magyart, meg Árpádsávosat, nem is adják ám drágán. És biztosan lesz, aki majd fojtott hangon odalép hozzájuk, mutat valami igazolványt, oszt elzavarja őket haza.

Mikor a szervezők kiírják év vége felé a következő évi rendezvényeket, és kiküldik a meghívókat, programokat, még nem tudhatják, mit hoz majd a politika. Ki gondolta volna hogy egy rissz-rossz népszavazás pont a börze idejre esik. Nem mintha rohannék elsőnek szavazni, ezer fontosabb dolgom van annál, hogy néhány idiótát zsíros álláshoz juttassak. Nem vagyok abban a helyzetben, nem engedhetem meg magamnak, hogy évekig egyen a kecura, amiért vigyorogva növesztik dagadt fejüket Brüsszelben, és gúnyos mosollyal, de roppant komoly körmondatokban nyilatkoznak a semmiről, mikor kamera elé kerülnek.

A zónijós szavazásnál lényegesen fontosabb, hogy találjak eredeti ETZ szerszámkészletet, sallervasat 1950-es BMW 25-höz, meg tartalék gázszektort. Egy 1949-es Adler tanksapkának is nagyon tudnék örülni. Ezek legalább hosszú évekig szolgálnak majd, helyükre építve, csöndben, szó nélkül.

Pár fotó:

Az alábbi írás a Népszabadság Online 2008. január elsejei számában jelent meg. A sértett fél, a Tokaj "kellnekünkazaházdenemisvolttaggyűlésitten" Kereskedőház (egyszerűbben, a szar bor forgalmazója), bírósághoz fordult a cikk miatt. Az elkövetőt a független magyar bíróság rágalmazás vétségében marasztalta, a második alkalommal lefolytatott elsőfokú eljárás során. Az ítélet nem jogerős.

"Na, ha sikerült mindent kiheverni, és nem okozott maradandó agykárosodást..."

Kérem, a bíróság így döntött, függetlenül, pártatlanul. A szar bor forgalmazóját jelentős sérelem érte ugye, egy újságíró rettenetes bűncselekményt valósított meg, és hát egy ilyen jelentős cég "jóhíre" mindennél fontosabb. 

Azon tűnődök, micsoda rettentő, egyben kitüntető figyelem előzhette meg a tárgyalást. A tekintetes bíróság, akarom mondani, törvényszék vajon milyen messzire kellett visszanyúljon az időben precedensért. Tán még a felségsértésre vonatkozó czikkelyeket is fellapozgatták, mire sikerült alkotmányos jogunk, a szólás szabadsága fölé egy cég állítólagos jóhírét emelniük.

Végül tökmindegy. Egy üveg bor kritikája megrendítette a hatalmas vállalat úri becsületét. Elégtételt vettek. Még szerencséje volt a cikkírónak, hiszen mi lett volna akkor, tekintve a kor szellemét, mondjuk párbajra híjják, utolsó vérig.

Még egy dolog. Nekem mostanában Tokajról az a kurva szalmaégető erőmű jut eszembe, ami persze nyilván semmit nem ront a környék jóhírén. A Kereskedőházén már biztosan nem.

iNsight from Andras Horvath on Vimeo.

Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe'.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.

Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.

Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.

Hölgyeim és uraim,
a Földhöz ragadva blog büszkén bemutatja a
XI. Juhászfesztivál
környékén készült amatőr fotókat. 

Nem is olyan egyszerű feladat gumiköpenyt választani. A 205/50R15 méretben minden abroncsgyár szállít bármely évszakos, többféle mintázatú köpenyt a közel 1100 gumiabroncs kereskedőnek, gumiszerelő műhelynek. Mintha tűt keresnék a kazalban. A sok autós "szaklap" persze évente kétszer tesztekkel csinál promóciót az aktuális divatnak. Ahelyett, hogy segítene a sok műteszt, csak jobban összezavar, mikor az egyik lap sztárolja, a másik pocskondiázza ugyanazat a gyártót.

A neten se sokkal jobb a helyzet, hiába hoznak létre korrektnek tűnő felhasználói adatbázisokat, azokban igen nagy a haszontalan ítéletek aránya. Egy-egy abroncsról homlokegyenest ellenkező tartalmú tapasztalatokról számolnak be a kedves júzerek, hogy szorult volna a komolytalan fejük a zannyukba.

Nem tud az ember ilyenkor jobbat kitalálni, érdeklődik haveroknál, taxisoknál, itt-ott. Ezzel tovább romlik a helyzet, kiderül, hogy a profi vezetők hamarabb cserélnek autót, mint abroncsot, hiszen minden évszakra külön garnitúrát tartanak, így aztán a kétéves autócseréig föl sem merül a gumivásárlás.

Én viszont nem veszek 2-3 évente új autót, általában addig rontok egyet, amíg le nem szakad rólam, a cipőkkel is így vagyok, meg a horgászbotokkal. Alólam bizony kifogy néha az abroncs, autózok eleget. Szóval kétévente potenciális gumiabroncs célcsoport-tag vagyok, bár rendszeresen tanácstalan.

Egy időben a Michelin köpenyeket szerettem, csöndes, takarékos abroncsok ezek, a Pilot Primacy fajtából két garnitúrát (közel 180000 km összesen) gurultam el. A kocsi fogyasztását is kordában tartotta ez a típus, viszont ha elkopott 3-3,5 mm-ig, azonnal cserélni kellett, mert átmenet nélkül, drasztikusan romlott a vizes tapadása.

Céges autókon volt aztán mindenféle köpeny, a furgonokon, a C-s terhelésűek közül a Kléber, Semperit kimondottan rossz választás volt (néha egyszerűen elhagyták a futófelületet), a Continental se volt különösebben üdvös. A kevésbé sztárolt Debica, Barum viszont becsülettel bevált, csak sokkal hangosabban gurultak a kocsik.

Szóval, Michelin fan lettem, amúgy is többnyire francia autóm van, mert ilyen kalandvágyó vagyok (jelzem, soha nem értettem az általános francia és olaszautó ellenes kirohanásokat).

Már kezdtem kacsintgatni az orrvérzésig reklámozott Energy Saver tipusra (engem mindig meg lehetett hatni azzal, ha valamit úgy akartak eladni, hogy csökkenti a fogyasztást, minden szélterelőt, kütyüt, propellert, mágnest, molekula-átrendező bizbaszt megvettem, pedig gépész volnék).

Aztán halottam pár komoly (újautós taxistól származó) panaszt, hogy a vadiúj Saver vizes úton nem valami szépen vitézkedik. Kanyarban hajlamos csúszni, forszírozott tempóban, és ez nem bíztató jelenség. 

Keresnem kellett más típust, sőt egészen más gyártó mellett kötöttem ki végül. A hazai gyárak közül a Hankook mellett döntöttem, pakisztáni, indiai, holland, olasz, kínai multik előtt nyertek. Nincs különösebben nagy tapasztalatom általában a koreai minőségről, vannak bizonyos, jól körülhatárolható előíteleteim. Nem vennék például koreai autót, csúnyák. Birtoklok viszont koreai videókamerát, ami mondjuk szép, de hangos. És avult, de működik. Egyik tévénk is Samsung, annak is nagy az alapzaja. 

A koreai multikkal viszont valahogy kijövök, mikor a jászfényszarui gyárnak dolgoztunk, percre pontosan tárgyaltak, rendeltek, határidőre fizettek, komolyan mondom, élmény volt velük üzletelni. 

Szeretem a koreai kaját is, ha a gumijuk fele olyan jó, akkor már megérte. Ha már itt tartunk, nem volt valami olcsó a gumi, hiába gyártják itthon, mire a felnire kerül, sokba lesz. Pedig a szerelés ajándék volt.

Nagyjából 2000 km-t gurultam eddig, csöndes a köpeny, kanyarban kiváló, a fogyasztást nem befolyásolta, grammra ugyanannyit tankoltam a régi, kopott Michelinekkel. 

Esőben nem tudtam tesztelni, mert eddig nem esett, sajnos.

A fékútja se nem jobb, se nem rosszabb, mint a régi garnitúráé, az egyenesfutása viszont sokkal direktebb, nincs olyan érzésem nagy sebességnél, hogy "úszik" a kerék alattam.

Eddig bevált.

Biztosan volt valami nyomós oka, hogy tízszeresen túllépje a súlykorlátozást, mindig, mindenkinek, mindenre van kifejezetten fontos, alapos oka.

Akár az LCC-310 rendszámú fekete terepjáró sofőrjének, amelyik az Evezős és a körforgalom közötti gáton, a bicikliúton kerülte ki a szokásos reggeli dugót. A bringások, gyalogosok félreálltak, hadd haladjon a fontos terepjáró, hiszen valami nagyon fontosat szállított.

Biztosan valami életfontosságú szervet.

Például egy faszt.