Régen egyszer Lezsák Sándor az októberi ünnepségen azt találta mondani, hogy amiképpen '56.-ban az orosz tankok, napjainkban a hipermarketek gyűrűje zárja be a fővárost. Emlékszem, mit összefikázta ezért a sajtó, hogy milyen korlátolt egy beszéd, és hogy micsoda hasonlat, pedig nagyon beletalált, de ez csak mára derült ki.

Akkoriban csak a nagyvárosokban nyomultak a bevásárló központok, főleg autópályák mentén, de mára minden megyeszékhelyen van legalább egy angol, meg egy francia hipermarket, sőt a csíkos angol cég kisebb városokban is mozdult, olyan a térkép tőlük, mint egy himlős gyerek, tele pöttyel. Ha még ehhez hozzátesszük a sok penny, plus, spar, billa, profi, smatch permutációkat, kiderül, hogy minden 8000 fő feletti településen van ezekből legalább kettő.

Nagy dolog ez, emlékszem, milyen rossz volt régen, külön kellett menni zöldségeshez, meg henteshez, ruházati meg műszaki üzletek mind máshol voltak, de szar volt.

Most nagyon jó, bemegyünk akármelyik hipermarketbe, akármelyik autópálya mellé, slám, minden van, egy üzletben. Mondjuk, reklámfüzetet ne vigyünk magunkkal, mert biztos, hogy a vonzó áron kínált termékre az apróbetűs rész vonatkozik, miszerint a készlet erejéig kapható, nem is érdemes keresni. Ha egy mp3 lejátszó nagyon olcsón szerepel a füzetben, akkor biztos elfogyott, lehet, hogy nem is volt, viszont van helyette húsz másféle készülék, örök áron. Ez a kedves szokás karácsony előtt esik igazán rosszul, mikor otthon kisakkozza az ember, hogy kinek mi jut, elindul megvenni, és kétszer annyit költ, mert ha már ott van, csak vesz valamit, ugye, szenteste előtti napon, héten, hónapban.

Haladjunk, nem muszáj hipermarketben műszaki cikket venni. Nézzük a ruházatot, mert máshol nem nagyon lehet találni, bezártak a korábbi ruházati üzletek, a butik nagyon drága, akkor is ha outlet, kínaihoz azért már mégse menjünk. Sajnos hipermarketben két véglet van, vagy szezonvégi árúkat kínálnak akciauchan, hogy ne porosodjon a síruha márciustól októberig raktárban, vagy pedig jól elkérik az árát a szezonális dolognak, ha már ott vagy a gyerekkel edzőcipőt, pulóvert, dzsekit venni, nem fogod máshová cipelni, veszel valamit, csak legyünk túl rajta, azt veszel, ami van, és pont annyiért.

Jöjjön hát a kaja. Nem kis dolog, és roppant barátságtalan lépés volt ám, két perc alatt rászoktatták a multik a vásárlót, nehogy már zöldségboltba járjon, ne is a sarki pékhez, vagy  henteshez menjen, leszorították az árakat, a beszerzési ár alatt kínáltak napi élelmiszereket, hogy elcsábítsák a vevőket. Sikerült, egyre-másra bezártak a boltok, minden vevő igyekezett a bevásárló központba. Ahogy megszűntek a kisboltok, úgy esett vissza a piacok forgalma is, a kitartó kofák mellett nálunk például feltűntek a zokni-gatya-törülköző-ing árusok, többen vannak, mint a zöldségesek. Mondjuk nem is baj, mert zöldséget se termel lassan senki, az árúsok jó része az őstermelői igazolvány fedezékében tonnaszám veszi az import árút a nagybani piacon. Az is megérne egy bekezdést, hogyan lehet narancsot, meg banánt őstermelni, mindegy.

Tovább haragudnék a hipermarketekre kicsit. Meghirdetik óriásplakáton a 129.- Ft/kg virslit szilveszterre, meg az 599.- Ft/kg sonkát húsvétra, miért ne tennék, az agymosott zombinak (---már elnézést, de aki ezt az árat elhiszi, nem százas---), mindegy mit eszik, szalad a hiperbe, hogy még jusson.

A saját pékség borzasztó jó dolog, akár rendesen is működhetne, de kenyeret csak a vásárlás napján lehet megenni, másnap már nem. Régen a szikkadt kenyeret megsütöttük bundásnak, de a multis kenyér másnapra szétesik, vajon miből lehet, ki tudja, a liszt vagy kevés, vagy olcsó nagyon benne, kovászról meg inkább ne beszéljünk.

Ugorjunk vissza a húsokra. Saját hentesekkel bontják a fagyasztási határon lévő fél marhákat, egyik se magyar jószág, cserébe jön ide argentín, brazil, meg a fene tudja milyen marha, nehogy már véletlenül Magyarországon kelljen venni, csakis az anyaország valamelyik régi gyarmatáról, az a finom. A vevő meg úgyse tudja, hogy a hajón dolgozzák fel a jószágot, ott nincsen ellenőrzés, mire Európába ér a marha, szépen félbe van vágva, lehűtve 4 fokra, indulhat a logisztika.

Nem akarom dramatizálni a helyzetet, és már korábban írtam is, Óballa például ezer évig paraszt település volt. Távol a várostól, nagy portákkal épült pici falu, napsütötte alföldi fekete föld veszi körbe, közel a Tisza, ezer hold legelő van a gáton, meg az ártéren. Ezt a falut a Teremtő jókedvében állattartásra, legeltetésre teremtette, minden háznál kéne lenni vagy két tehénnek, négy-öt birkának, tucat süldőnek, meg ami fél hektár udvaron elfér. Családi gazdaságoknak kellene hemzsegni a faluban, mindenféle baromfiakat tartani ezerszám, és vihetné bárki, aki ki tudja az árát fizetni.

Nade. Az egész faluban nincsen egy eladó liba, se bárány, se kismalac, se borjú, semmi. Aki tart egyáltalán jószágot, az nem adja el, mert nem adnak pénzt érte, mikor a hiperben olcsóbb, "---ehol van leírva a füzetben, e---". A felvásárlók szemetek, szemét árat kínálnak, azt se fizetik ki, bár most már felvásárló sincsen, mire vásárolna fel, jön az árú külföldről, éljen.

Egyszóval, nem sokat tévedett Lezsák úr, eddig úgy néz ki a dolog, hogy a hipermarketek ügyesen letámadtak minket, nem kell nekik a magyar árú, hoznak ők eleget otthonról, amit nem tudtak eladni, mind ide jön Magyarországra.

Mi meg szaladunk vásárolni, ha megkapjuk a szórólapot. Szégyen.