Gevgelija-Evzoni átkelőnél értük el Görögországot, végtelen hosszú kamionsor állt előttünk, borzasztó meleg volt, dél körül járt. Beálltam a sorba, de a kétoldalon álló egyenruhások integettek, hogy kerüljem meg a sort, nem értettem, mi van. A vámbódénál aztán láttam, a turistákat előre engedik, ne aszalódjanak a napon, hamar átléptünk szerencsére.
Teljesen megváltozott az út, széles pályán gurultunk, görög betűk voltak a táblákon, leanderrel körbeültetett árnyékos parkolók álltak az mentén, hideg dinnyét kínáló árusokkal, tiszta wc-vel, mosdóval.
A legközelebbi parkolónál felöntöttem a két kanna benzint a tankba, nagyot ebédeltünk, mindenfelé recsegtek a kabócák. Kerestem egy benzinkutat, szerencsére egy autómentő volt mellette, felébresztettem a morcos fekete tulajt, éppen sziesztázott. Nézte a Daciát, mutattam a fesz-szabályzót, mérte az akksit, csóválta a fejét, nagyokat dünnyögött magában. Rutinosan lecserélte az alkatrészt egy Renault 17-esről levett szabályzóra, beindította a motort, mért egy töltési feszültséget, és lecsukta a motorháztetőt. Semmilyen általam ismert nyelven nem tudtunk kommunikálni, akár németül, akár angolul próbálkoztam, csak hümmögött valamit. Mutattam neki a pénzeket, drachmát, német márkát, de csóválta a fejét, intett, hogy menjünk a fenébe, visszament aludni.
Katerini után kezdtünk kempinget keresni, egy Plaka nevű helyre akadtam. Közvetlenül a tengerparton volt, 4-5 magas fennsíkon, kis faházak, nagy, közös konyharész, mosogatókkal, az olajfák között vertünk sátrat.
A sátor kijárata a tenger felé nézett, alig páran sátraztunk, a többiek inkább lakókocsiban aludtak. Egy német házaspárnak segítettem helyükre tolatni, hatalmas, audi100-ra akasztott négykerekű lakóhotelt vonszoltak. Volt azon a kocsin kérem, a parabola antennától, két biciklin, kisebb robogón keresztül minden, hatalmas elősátor árnyékolta, még akkumulátoros mosógépük is volt, Csillivel kicsit szinte már feszengtünk az egyszerű sátrunk miatt, mikor beállított mellénk három német motoros, nekik még sátruk sem volt, egy ponyvát feszítettek ki négy közeli fa közé, az alatt aludtak, vékony zöld matracon.
A tengerhez hosszú márványlépcsőn lehetett lemenni, széles, kavicsos parton törtek meg a hullámok, nagyon tiszta, a bulgárnál sósabb vízzel. Meleg vízben pancsoltunk, Dávid nagyon élvezte a tengert, mi is.
A fiam nagy sztár volt a parton, egész Görögország körülötte forgott. A kemping gondnokai, a takarítónénik, mindenki Dávidot ajnározta. Akárhová mentünk, a feketeruhás nénik mind odajöttek, simogatták, becézték a kölket.
Sok kis szupermarket nevű párnégyzetméteres üzlet állt a környéken, vettünk zöldséget, kenyeret, tojást, nem volt olcsó. Úton hazafelé a kemping melletti étteremnél fagyiztunk, Dávid közben fölvett a földről egy almát, ami a kerthelyiség fáiról esett le. A fagylaltos néni odaszaladt, elvette a szatyromat, és teledobálta a fáról szedett almákkal, amennyi csak fért.
Jó időt fogtunk ki, szerettük a kempinget. Reggel a tenger felől kelt föl a nap, ez volt az ébresztő, lefutottam a lépcsőn, és hatalmasat úsztam. Lenn a parton állt egy kisebb kocsma, sokszor nézegettük Csilluval, utolsó kempinges esténken beültünk vacsorázni.
Ideje is volt, untuk a sok konzervet már.
Kicsi, márványlapos asztalkára könyökölve ültek a helyi férfiak, őszes fekete dróthajjal, tömött bajusszal, az ingük nem érte be a hasukat, fojtott torokhangon beszélgettek, miközben gyanús színű poharakból még gyanúsabb italokat ittak.
Egy nénike próbált velünk szót érteni, nem nagyon sikerült, éppen csak köszönni tanultunk meg egy hét alatt. Kézenfogott, berángatott a konyhába, csudajó füstös kemencék és tűzhelyek között vitt a raktár felé. Egyik kamra bádogborítású volt, kihúzható lemezfiókokkal, jégen mindenféle halak feküdtek, hatalmas polipok, kagylók. Kisebb, kétkiló körüli halat kivett a néni, kezembe adta, "patatesz-zsazsiki?" kérdezte, én ráhagytam mindent.
Nagyon gyorsan készen lett a vacsoránk, hatalmas tálon jött rengeteg sültkrumpli, nyers paradicsom, uborka, fokhagyma, pár ismeretlen növény, középen a kékre sütött hal. Kaptunk mellé mélytányérban, joghurttal leöntött fokhagymás uborkát, vagy olyasmit, minden nagyon finom volt. Dávid fülig maszatos lett, mindkét kezében egy-egy krumplival elindult barátkozni a férfiak felé. Kaptunk egy kancsó bort is, sötétvörös, szőlőízű bor volt, életemben nem ittam jobbat. Megkínáltam a morcos férfiakat, elfogadták. "Budapest, madarr?" kérdezte az egyik, fényképet vett elő, rajta fiatal pár, a Hősök terén álltak. Repedezett szélű fotó volt, legalább harminc-negyven éves, a hátoldalán lévő írást nem tudtam elolvasni. Valószínűleg a polgárháború elől Magyaroroszágra menekült rokonok lehettek a képen, nem sikerült megtudni.
Fizettünk, visszaballagtunk föl a lépcsőn, a sátrunkhoz. Mindenki minket nézett, elég nagy csendet hagytunk hátra.