A mi emberünké nem annyira fogott, mikor feltaláltuk, kába volt, mint az őszi légy, nézte, forgatta a vouchert, mint aki életében nem látott még olyat. Mindenáron vissza akart küldeni Paralia falujába, nekem meg eszem ágában nem volt oda menni. A kempingezős időszakban jártunk Kateriniben, onnan szaladtunk ki a tengerpartra, Paralia mellé, nem nagyon tetszett.
Nem a tengerrel volt gondom, sokkal jobb, mint a kempingnél, hosszú, széles, homokos fövenye sokáig sekély, Dávid nagyokat játszott a meleg vízben. A falut nem szerettem, túlságosan nyüzsgött, nagy forgalom, mindenhonnan szólt a zene, nem ideális kisgyerekkel.
Ragaszkodtam hát a lefoglalt apartmanhoz, és nem tiszteltem a sziesztát, kértem az embert, kisérjen oda minket. Nagy sóhajjal vette ki a kulcsot egy trezorból emberünk, elvitt a Heraklesz apartmanházhoz, és ottan birtokba helyezett, átadott egy tinédzser srácnak, kulcsostul, papirostul, Daciástul, gyerekestül. A legény megmutatta a szállásunkat, tényleg olyan volt, mint a fotókon, nagy franciaágy, egy kiságy, külön helyiségben konyha, mindennel, egy kisebb fürdőszoba, wc-vel, mosdóval, a kemping után valódi paradicsom. Kicsit activity-zett még, elmagyarázta, hogy a tengerpartról ne hordjuk be a fürdőszobába a homokot a talpunkon, ne vigyük ki a rezsót, rádiót, hűtőt a teraszra, és ne dobjuk a használt papírt a wc-be, hanem szigorúan mellé, egy kis fedeles vödörbe tegyük. Úgy tettem, mint aki érti, pedig nem, végülis szót fogadtunk, itthon derült ki, egész Görögországban ez a szokás. Olvastam én ezt korábban Gerald Durrell könyveiben, de azok a harmincas években játszódtak Korfun, úgy látszik fennmaradt a szép hagyomány.
Pazar szállásunk volt, a tengerpart egészen lenyűgözött. Szikrázó, szinte fehér homok, végtelen lassan mélyülő széles, forró part, meleg víz. Kívül kicsit sötétebb, belül kristálytiszta, világosabb sávokban temérdek kékség, ez az Égei-tenger szakasz volt a legszebb, amit a görög partok körül láttam addig. A parton kevesen voltak, lassan vége már augusztusnak, magunkfajta kisgyerekes családok, idősebb helybéliek napoztak, úszkáltak, erősen utószezoni hangulat volt. Dávid az egész partot birtokba vette, bárkivel összebarátkozott, végigjárt a homokozó vödrével a parton, visszafelé megpakolták a nyaralók, volt benne keksz, gyümölcs, égtem, mint a rongy, a gyerek mindenkit lejmolt.
Esténként sétáltunk a faluban, a partról látszott egy régi vár, oda is elsétáltunk, almás és szilváskertek között, olajfák mellett vitt az út, szép nagy túra volt.
Máskor végigjártuk az ékszerboltokat, Csillinek szerettem volna venni egy szép gyűrűt, nem voltak drágák az ékszerek, különösen az aranyholmikat adták olcsóbban, mint itthon. Nem egyszerű dolog általában nővel vásárolni, de ruhát, ékszert csak isteni türelemmel megáldott férfinak szabad felvállania. Nagyjából az első kirakatnál tudtam, mit látnék szívesen Csilli kezén, de ez nem ilyen egyszerű ám. Kérem, végigjártuk Platamonas összes létező ékszerboltját, volt vagy hat. Csillu kedvéért minden kereskedő elővette az összes gyűrűjét, szürke, kék, sárga szarvasbőrbe csavart hosszú bársonyrudakon ezernyi gyűrűt, nekem már fájt kissé a fejem. Dávid még nálam is jobban unta a dolgot, az egyik üzletben egyszerűen besétált a kirakatba, amíg mi a terítéket nézegettük. Azt vettük észre, hogy megszólal a riasztó, és az ékszerboltos segédje éppen a gyereket emeli ki a nyakláncok közül. Túl nagy kárt nem csinált, kissé átrendezte a kirakatot. Végül éppen itt találta meg Csilli "A gyűrűt", egy széles, áttört görögmintás kézműves darabot. Nagyon szép volt. Áhítattal néztük, fejben már számolgattam, hogy elég lesz-e hazáig a benzinre félretett pénz, de meglepően méltányos árat mondott az ékszerész, amit még önként le is kerekített, sőt, mikor mutattam, hogy dollárral akarok fizetni, további árengedményt adott. El is hoztuk a gyűrűt, ez volt Csillu kedvence, hosszú évekig.
Platamonashoz nincs messze Kalambaka, és a világ legszebb kolostorai, a Meteorák. Autóval két óra az út, kényelmes tempóban, holdbéli tájon keresztül. Nem nagyon dús a vegetáció, nincsenek szántóföldek, vetemények, se gyümölcsös. Kalambaka közelében már gyűrődik a föld, a kolostorokat száz-kétszáz méter magas sziklákra építették. Egykor kötéllel húzták fel kosárban az élelmiszert, a szerzeteseket, ma már kiépített utak, hidak kötik össze az épületeket. A kellő tiszteletet meg kell adni a ruházatban is, nőknek illik hosszú ruhát viselni, hosszú ujjú felsővel, kendővel szabad belépni, sort, nadrág nem volt ajánlott. Férfiaknak sem szabad nyeglén öltözni, a szent hely, és a szerzetesek elvárják a komolyságot. Az első kolostorba lépve Dávid nagyot tüsszentett, biztosan a hűvösebb levegő, vagy a tömjénfüstölők miatt, mindenesetre megmosolyogtatta a szakállas, feketeruhás pópát, rögtön meg is áldotta a gyereket. Kinn bátor turisták látványosan másztak a csupasz, sima sziklákon, így érezték magukat elég jól.
Szerettük Panteleimonas faluját, augusztus végén koszorúkat dobáltak a tengerbe, szeptemberben fesztivált rendeztek az iskolásoknak, minden másnapra esett valamilyen ünnepségféle. Ha éppen nem ünnepeltek, biztosan dolgoztak az emberek, nekem is ideje volt melóra gondolni. Leadtuk a kulcsot az apartmanelosztós, szétszórt embernek, hazaindultunk.
Visszautunk teljesen egyszerű, komplikáció mentes volt, előbb csodaszép macedón táj, aztán a szerb autópálya fogyott el, egyszercsak Szegeden voltunk, olyan éjfél lehetett. Akartunk keresni egy vendéglőt, de minden zárva volt már.
A szeptemberi görög nyárból hűvös magyar őszbe jöttünk haza, be kellett kapcsolni a fűtést.
