Az Arany János úti házat apám saját kezével újította fel. Fölszedte a régi, festett kátránypapírt a keményre döngölt padlóról, csákányozott, kubikolt sokat. A napon közben homokot szárítottunk, minden nap át kellett forgatni lapáttal, gereblyével lazítani. Fater párnafákat rakott a földre, nagy karókat vert melléjük. Betalicskáztam a száraz homokot a párnafák közé, fater púposra döngölte, és egy ívesre fűrészelt deszkával egyenletes vastagra alakította. Frissen vásárolt, fekete, ragadós kátránypapírt szegezett a fákra, ecetbe áztatott kékfejű szeggel. Aztán hajópadlót vágott méretre, két éve száradt már az Korcsmár Tóni bácsi asztalos műhelyében, mikor megvettük. Kézikocsin toltam haza, széles, sárgás fenyő deszkák voltak, takaros kötegekbe csomózva. Mindkét kantniba mély nútot mart a mester, vendégféderrel kellett egymáshoz illeszteni a deszkákat, közben ácskapoccsal szorítani, hogy ne legyen hézag köztük. Igen vigyázni, hogy a papír ne szakadjon be alattunk, míg az új padlóra rá nem fértünk.
Szerettem a padlót segíteni, jobb munka volt, mint a gangbetonozás. Sóderkupacot széthúztuk lapáttal, szárazon összekevertük a drága cementtel. Egy csapott lapát cementhez három púpos lapát sóder járt, hosszan kellett suhintani, háromszor egymás után. Mire kész volt, a szürke sódert megszínezte a koromfekete cement, amolyan zöldes-penész színe lett a keveréknek. Kupac közepébe lukat ástunk, belement a víz, vigyázni kellett, hogy ne szökjön el kavarás közben, mert "vitte a cementet". A kész beton döngölt kavicsra került, téglából rakott lábazat és a fal közé, léccel egyenesre húztuk. Mikor feladta a levét, oxidvörös porfestékkel kevert cementtel szórta meg a fater, vastagon.
Közben a hajópadló is tudott kicsit pihenni a végleges helyén, akármennyire száraz volt, lerakva mégis szikkadt egy kicsit. Fűrészporból és valami lakkból kevert fater gittet, ezzel rejbolta ki a hézagokat. Mikor megszáradt, átgyalulta a padlót, véresre térdelte magát, mire kész lett. Tölgyfából mart szegélyléceket kalapált a fal mellé, akécfából küszöböt faragott a dupla ajtóba. Átkentük lenolajjal, aztán két sor festékkel, gyönyörű, sárga lett a padló.
Húsvét előtt költöztünk be, mikor már semminek nem volt szaga, és a gangon is megszilárdult a cement. Fényes lett, mint eső után a járda, nagyon elegáns. Anyám percek alatt berendezkedett, az utcai szoba volt az övék. Régi, egyenes házunk volt, vastag vályogfallal, cirillborítású dupla ajtókkal, hatrámás ablakokkal. A középső traktusból nyíltak a szobák, a konyhát eldugták hátulra, a gangon lehetett oda eljutni. Fürdőszoba nem volt, a két szoba közötti helyiségben fürödtünk, amíg apám le nem válaszott egy vizesblokkot. Az utcában nem volt víz, kútról hordtam, sárgaréz hengerű boylerba. Alul kellett begyújtani, pár vödör kukoricacsutkával felmelegítettünk nyolcvan-száz liter vizet, vagy hétköznap a sparheltról öntöttük a mosdótálba.
Szerettem ezt a házat, közel volt az iskola. Persze Fegyverneken semmi nincs nagyon messzire, de a mi utcánkban volt a búcsú, a Mária napi, vagy Húsvéti menet is erre jött. Kiálltunk a léckerítéshez, onnan néztük a menetet, selyemzászlókkal vonultak feketeruhás nénik, zsoltárokat énekelve. Szemben lakott Budai bácsi, aki vitéz volt, nem tudtam, mit jelent a szó. Olvastam az Egri Csillagokat, azt hittem olyan öreg, hogy vitézkedett a török ellen. Apám mesélte el, Horthy Miklós avatta vitézzé a szomszédot, ezért nem kap nyugdíjat. Pedig a faluban minden öreg kapott nyugdíjat, még Móric is, egyszem vándorcigány biciklis köszörűs, meg mindenes.
Holló Pista komám két házra lakott, Jäkli Jancsi meg vagy kétszáz méterre, együtt cimboráltunk. Iskolás korunkban már együtt mentünk locsolkodni, nagyfiúk. Végigjártuk a rokonokat, aztán zörgettünk a szomszédba, négy-öt házra még szomszéd volt mindenki. Tele lett hamar az összes zsebünk tojással, akkoriban még nem járta pénzt adni gyereknek locsolásért, később lett divat, de inkább rokonok között.
Egyedül Pongrátz nénihez nem tudtunk bejutni, máskor szinte mindig az utcán sertepertélt. Húsvét hétfőn bezárkózott, nem nyitott kaput, pedig tudtuk, hogy otthon van, valamit sütött, hozta a szél a sült tészta szagát. Nem sparheltja volt neki, hanem petróleummal működő tűzhelye, néha engem szalajtott el a Pós féle boltba fél liter petróért. Kiszámolta a pénzt fillérre, adott üveget, dugót, ha meghoztam, kaptam barackot a fejemre. Apám művelte a kertjét felesbe, tököt meg kukoricát vetettünk mindig benne, sok volt a jószágunk. Pongrátz néni libát tartott, meg gyöngytyúkot, este felültek az akácfára, nappal bóklásztak a kertben. A legjobb házőrző biztos, hogy a gyöngyös, mikor idegen ért a kerítéshez, mind egyszerre kárált. Nagyon jó levest főzött belőlök anyám, mikor néha vettünk egy párat.
Most mégse nyitott ajtót a néni, egy darabig még zörgettünk, aztán hazamentünk. Anyám húsvétkor mindig agyondolgozta magát, apám meg dohányzott a gangon. Kipakoltam a szerzett javakat, némely tojás piros héja megrepedt a zsebben, a kölni is eresztett, finom pacsuli-ízű tojást ettünk hát sonkával.
Még az iskolában is mindenki tojást evett, mikor visszamentünk tavaszi szünet után. Ballagtam hazafelé, Pongrátz néni rámszólt a kerítése mögött. Azt hittem, boltba küld valamiért, de nem, keményre sült tésztát adott ki, olyan vastag volt, mint egy füzet, szabálytalan méretű, hólyagosra sült, mint mikor egyszer apám sütött palacsintát. Nem láttam még ilyet, a néni mondta, ez a pászka. Vigyél a barátaidnak is, egészségetekre.
Nézegettük aztán Holló Pistával az árokparton üldögélve a pászkát, sárgás lepény volt, barna pöttyökkel. Ahol megégett, kicsit keserűen kvarcogott a fogunk alatt, amúgy nem volt íze sehogy se. Budai bácsi szólt ránk, nézte, mit eszünk, mondta, ez a zsidók kenyere, csak ünnepkor sütnek ilyet. Hát, nem tudtam mit jelent az, hogy zsidó. De ha ünnepre sütnek ilyen kemény, száraz, lapos izét, nem lehet túl jó, biztosan.
Nem tudtuk mi a zsidót, gyerekek voltunk. Svábok, valamikori kevély katolikusok. Ettem a pászkát, mert jó szívvel adták. Recsegett a fogam alatt.
