Postbloghu

Címkék

4 (1) adria (1) agykontroll (1) alföldi (1) algyő (1) ancsi (1) antwerpen (2) április (1) áprlis (1) árvíz (1) astra (1) auchan (1) ausztria (1) autó (2) balaton (3) balatonszepezd (1) baleset (3) balkán (3) barátok (19) barom (6) belgium (2) benedek (2) bereg (1) betonkeverő (2) birka (6) biztonság (1) blues (2) bmw (1) bonnie (1) bor (1) borjú (1) budapest (2) bűvös (1) campanile (1) celeb (1) cigány (3) cimbora (1) cora (1) család (21) csilli (10) csontváry (1) dacia (2) darvas (1) dávid (10) dédi (1) dió (1) disznóvágás (3) doge (1) durdevica (1) egészség (8) eladó (1) élmény (2) emberség (6) emléknap (1) építkezés (1) érdekes (1) erdő (1) fácán (1) fajd (1) falu (10) fegyvernek (17) felső (1) fesztivál (1) film (6) fürj (1) gasztro (3) gázbeton (1) gazda (1) gép (1) gépgyár (1) gitár (1) golf (1) gondola (1) görögország (3) gyerek (2) halott (1) hatóság (1) helikopter (1) herfli (1) hinta (8) hipermarket (2) honda (1) honvédség (1) horgász (3) horgászat (3) hős (1) hősi (1) humor (2) húsevő (2) húsvét (1) idióta (15) irodalom (4) iskola (5) isztria (1) iván (1) józsef attila (1) jugoszlávia (1) juhász (2) kaja (3) káptalanfüred (1) karikatúra (1) kasza (2) katona (3) kenyér (1) kerecsen (1) kereskedelem (3) kérész (1) kiképzés (1) kimaradás (1) kína (1) kisebbség (3) kőolaj (1) kopjafa (1) kultúra (7) kutya (1) lakótelep (1) lengyel (1) lőszer (1) löveg (2) magyar (5) máté (7) méhek (1) méhészet (1) menyhal (1) merkur (1) méz (1) mi8 (1) misina (1) montenegro (6) motor (5) motoros (4) mozart (1) mozi (5) multi (1) munka (5) művészet (1) nagymama (1) népszavazás (1) néptánc (1) nyár (2) nyaralás (7) óballa (20) okoskodás (1) óratorony (1) orosz (2) őrség (1) osztály (1) pacal (1) paduc (1) pálinka (1) palota (1) paraszt (10) peca (1) pécs (1) penny (1) plus (1) pm (1) polgár (2) politika (8) politikus (2) porec (1) pörkölt (6) proli (3) propolisz (1) quad (1) rafting (4) ragály (1) repülés (1) retro (1) rialto (1) rokonok (5) sas (2) segítség (2) senkiházi (2) sereg (2) simson (1) smatch (1) sorozat (1) spar (2) spíró (1) stillzon (1) strand (2) sváb (4) szakács (3) szánalmas (6) szapárfalu (1) szarvasmarha (1) szatmár (1) szellem (1) szép (5) szerelem (3) szerencsétlen (4) szigligeti (1) szikora (1) szilikát (1) szilke (1) szilva (1) szolnok (1) szőlő (1) szomszédok (3) szorgalom (5) szovjetunio (2) tábor (1) tanár (1) tara (2) tarack (2) tavasz (3) technika (4) tégla (1) tehén (1) tehetség (3) tenger (6) tesco (1) tettye (1) tisza (9) tiszakóród (1) tiszakürt (1) tiszavirág (1) törökszentmiklós (1) trabant (1) traktor (1) tudás (2) tüntetés (1) túrizmus (1) túrkeve (3) tüzér (2) túzok (1) tv (1) üdülés (11) ünnep (13) ural (2) usa (1) utánzás (3) utazás (5) úttörő (1) vallás (1) váncsa (1) város (4) vasarely (1) vega (1) vélemény (12) velence (1) venezia (1) vércse (1) vidék (22) vihar (1) világválság (2) visegrád (2) vita (1) yvonne (1) zene (5) zündapp (1) Címkefelhő

Orosz

2008.01.25. 15:53 :: ekkerjoz

A felső tagozatosok az emeletes iskolába jártak, a kisvasút végállomás, meg a kispiac mellé. A nagy farmotoros buszok is ott fordultak meg, az emeleten volt az osztálytermünk, ablak mellett ültem, mindig volt odakinn látnivaló.
Nida Pista bácsi helyett Hegedűs Imre lett az osztályfőnök, tanárúrnak kellett szólítani, de először néha eltévesztettük, és tanítóbácsinak hívtuk. Olyankor visszabácsizott. A neve miatt kezdetben nem csíptem (olvastam az Egri csillagokat), de nagyon rendes tanár volt.
Oroszt és énekzenét tanított, a termünkben a falon ismeretlen szövegek, ismeretlen emberek képei lógtak, az ajtó mellett volt a lábbal fújtatott harmónium, úgy szólt, mint egy leszázalékolt orgona.
Az oroszt a betűkkel kezdtük, megint hosszú-hosszú sorokat róttunk, a-be-ve-ge-de-je-jo-zse-ze-i-jerü-ká-el-em-en, volt is erre egy dallamos mondóka, mégis untam, alsóban se szerettem a monoton írásórákat. Tetszett az új tantárgy, eleinte azt hittem, hogy tudok oroszul, leírtam cirill betűkkel a magyar szavakat, nagyobb unokatestvéreim persze kinevettek. A neheze az új szavakkal kezdődött, voltak ugyan könnyűek, mint a skóla, de az ucsítyel, tiszjacsa, gyevityszot, tovaris, ezekkel komolyan megizzadtam, mire leírtam. A dalok jobban tetszettek, Hegedűs tanárúr ügyesen egyszerre tartott orosz-ének órákat, hanglemez után énekeltük a róza-mimóza-mak-tabak, ehej-uhnyem, póóljuska-póóolje, bélaja-armija-csórnij-baron, csak úgy zengett. Igaz, halvány gőzünk nem volt, miről szólnak.
Aztán jöttek az új tárgyak is, földrajz, történelem, élővilág, nagyon komoly, szinte felnőtt tárgyak, igazi kemény tanárokkal, nem volt gyerekjáték.
A számtan-mértant az iskola igazgatója, Szász Imre tanította, soha nem kiabált, még Lólé Ferivel se, aki negyedszer volt ötödikes. Egyszerűen néma csend volt, ha bejött, mindenkin erőt vett a feszült, odaadó figyelem a magasabb szintű matematika iránt.
---Sosem kiabált, legfeljebb latinul káromkodott, ha valaki kihozta a sodrából, "ilko-bakko", vetette a renitens arcába, kicsire mentünk össze tőle---
Tulajdonképpen alig akadt tanárnő, szinte minden tárgyat férfiak tanítottak. Kindert tanárúr testnevelést, az atlétika alapjait, de a foci volt a gyengéje. Nekem nem, sose szerettem focizni, csak mezei módon, két iskolatáska között, amit tíz tyúklépésre raktunk. Az iskolai fociban szabályok voltak, a mezei fociban meg akár kapu mögül is lehetett gólt rúgni, a tizenegyes meg kettőt ért.
Persze, legjobban a szüneteket szerettem, az iskola melletti pékséget, fahéjas, mézes, kakaóscsigás illattal, nagyszünetben nyolcadikos lányok két-három fonott kosárban hozták át az eladó péksüteményt. A sorban állva lehetett izgulni, marad-e baracklekváros szerelmeslevél, de legalább bukta, vagy kakóscsiga, persze legtöbbször nagykifli, vagy sós-köményes kiskifli jutott, mert a nagyok előre tolakodtak. Zsebpénzzel se voltunk agyontömve, néha a húszfilléres nagykiflire se volt pénzünk. Ha vettünk valamit, megosztottuk a legjobb barátunkkal, nekem Holló Pista után Szatmári Feri volt a cimborám, két házra lakott az iskolától, nála láttam először tízórais dobozt, meg szendvicset, az én tízóraim zsíros, vagy lekváros kenyér volt, persze Ferinek meg az tetszett nagyon. Nagyszünetre minden elfogyott, olyankor álltunk sorba a kosárnál, és ha nem volt pénzünk, nagyokat ittunk az udvari csapból.
Az idill hamar végetért, a hatodik osztályt már a városban kezdtem, senkit nem ismertem. A városi gyerekek nem magamfajták voltak, a legszerényebb is bármikor letanyasizott, ha más érve nem volt. Fociban mindig utolsónak maradtam válogatáskor, sokat kellett melózni, hogy ez a helyzet megváltozzon. Szerencsére a fegyverneki suli jó alap volt, matekból, főleg oroszból lenyomtam az osztály jó részét. Pedig a matekot az osztályfőnöknő tartotta, matektagozaton, nem igazán csípett, de nem érdekelt. Az orosztanárunk Kádár László volt, ha pedagógus lennék, olyan szeretnék lenni, mint ő.
---Nyugdíjas már, ha néha Miklóson az utcán találkozunk, messziről megismer, integet, magas-vékony-egyenes ember, azt a polgári eleganciát és modort tanítani lehetne, amivel köszönt, ahogyan érdeklődik, állítom, hogy minden növendékére emlékszik, roppant kemény tanár volt pedig, "büdöslábfejnek" hívott, ha úgy gondolta, nem vagyunk elég szorgalmasak, vagy az ezerszer gyakorolt nyelvtant elrontottuk---

Középiskolában, a Ványaiban Túri Imréné volt az orosztanárom, az egyetlen nő, akinek az óráján csendben ültünk, persze ez a férjének is köszönhető lehetett, aki a testnevelő tanárunk volt. Túrinét majdnem annyira tiszteltem, mint a férjét, szórakoztató oroszórákat tartott, Puskint, Gogolt fordíttatott, könyvtárban kellett utánanézni a feladott irodalomnak, rábeszélt az orosz érettségire, nem is sikerült rosszul.
Orosz nyelvvizsgával a további vizsgákat megúsztam, legközelebb a seregben kellett kicsit elővenni, de végül a D-20 tábori tarack vontatása és kezelése egy süketnéma arabnak is könnyen megy, az orosz nyelv egyre jobban felejtődött. Jártam párszor a naaagy Szovjetúnióban, el nem tudtak adni, de az irodalmi orosszal nem sokra mentem.

Egészen addig, míg jósorsom Montenegróba nem vetett, ahol foglaltunk ugyan szállodai szobát, de két nappal korábban érkeztünk. A Tarán akartunk raftingolni, elvetődtünk a Durdevica melletti híres betonhídhoz, ami egy időben az összes jugoszláv partizánfilmben díszlet volt. A nagy sorozat, a "Minden kilóméterkőnél" utolsó része is itt játszódott, hálistennek győztek a partizánok. Éppen ezt magyaráztam  a fiaimnak, már erősen esteledett, és még szállásunk nem volt, mikor feltűnt egy tábla, CAMP felirattal. A fiúk megörültek a szövegnek, korábban minden útjelző cirill betűs volt. Odacsődültünk, kis faház, pár méhkaptár, hatalmas lankás fennsík, boldog tehénke, mindjárt otthon éreztem magam. A faház előtt száradtak a gumitutajok, meg a neoprén ruhák, egyik tutajt éppen ragasztották. Angolul próbáltam köszönni, a tábla miatt, udvariasan mosolyogtak. Gondoltam, megpróbálom oroszul, lesz-ami-lesz, mégiscsak szlávok, legfeljebb megint mosolygunk. "-Dobrij gyeny-" szóltam vala, szemek felcsillannak, "-Doberdan, doberdan-", jött a válasz. Kérem, a montenegrói szerb szótár, mint az oroszoké, csak nem olyan barokkosan lágyan cifrázzák, hanem keményen koppannak a szavak. Két hétig abból a szókincsből éltünk (a világlátott, szláv műveltség látszatát keltve), amit korábbi orosztanáraim sulykoltak nehéz fejembe.

Köszönet érte.

7 komment

Címkék: orosz iskola tanár montenegro rafting szovjetunio fegyvernek tara durdevica

A bejegyzés trackback címe:

https://anyafold.blog.hu/api/trackback/id/tr26311369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Péter 2008.01.25. 22:19:13

Hú, komám, ez nagyon rendben volt! Érzem a lekváros szerelmeslevél illatát meg a kakaós csigáét! (Apropó: miért nincs pékségillat a szupermarketek pékségsarkánál? Látom, hogy sütnek, de nem érzem.) Olyan emlékeket húzol elő belőlem, hogy még! Pedig valószínűleg pár évvel idősebb lehetsz nálam, én most 32 vagyok... Biztosan azért is szép nekem, amit írsz, mert tudom, hogy hol van Fegyvernek meg talán Túrinét is láttam már tablóképen a Ványaiból, bár egyik helyen sem volt orosztanárom, mert nem jártam egyik helyen sem suliba, csak a környékre, két városba is. Miklóson nekem nem jön szembe integetve volt tanárom, de el tudom képzelni, milyen az, mert arrafelé voltam általános iskolás meg gimis is.

Tavaly előtt Krakkóban feltörték a C3-unkat. Hat órán keresztül vártunk egy benzinkúton, mert totál megállt a totál automata és agyonelektronizált kocsi, tolni sem lehetett. Előtte kilopták belőle éjszaka az mp3-as lejátszót, és útközben maghalt egy biztosíték a két kilógó drót nemkívánt összeérintkezése miatt. (Ez persze csak szervizban javítható, megpatkolni sem tudod a biztosítékot, mert meg sem találod a motorházban...) A magyar asszisztantos lánnyal olyan sokszor kellet beszélnem telefonon, hogy hívja Varsót, hogy hívják Krakkót, hogy jöjjön értünk egy autómentő, hogy a végén kérte, hogy hívjam már fel, hogy mi lett velünk, mert komolyan aggódik. Hiszen azt sem lehet, hogy te hívsz egy maszek szerelőt, aki öt perc alatt megcsinálja a helyszínen, mert akkor ugrik a 2+1 év gari a zsírúj kocsiról... Nem is értettem, hogy a nagyon katolikus Lengyelországban miért nem ünnep pünkösdhétfő, Magyarországon meg az. Aznap történt az eset ugyanis.

Talán jobb ez így, mert ha ünnep lett volna, még most is ott lennénk. Végül jött a trailer. Lengyel-magyar két jó barát, megengedte, hogy négyen beüljünk a vezetőfülkébe, pedig csak háromszemélyes volt, pedig így öten lettünk. Ő vezetett, mi meg egymás ölében ücsörögtünk, amíg odaértünk a Citroën-szervizbe. Ő akart beszélgetni, de hamar kiderült, hogy nincs közös nyelv, pedig volt közöttünk egy portugál lány is, ő még tudott spanyolul meg franciául is kicsit. A német meg az angol sem volt nyerő, nekünk meg az ment volna. Végül megértően bólintott, hogy ez a beszélgetés nem fog összejönni.

Kicsit később megkérdeztem tőle, hogy "szkolká kilóméter", és pont olyan boldogan villant a szeme, mint Montenegróban a ti CAMP-etekben. Rögtön kérdezett valamit oroszul, amit nem tudok már, hogy mi volt, de pont olyan kérdés volt, mint amit egy hetedikes tankönyvből olvastál volna fel, kb. olyan nyelvtani helyességgel is megkérdezve, ahogyan azt egy lengyel vagy magyar hetedikes kérdezte volna ezelőtt 20 évvel. A szépséghiba az volt, hogy se válaszolni, se kérdezni, vagy mondani nem tudtam már neki, pedig alsó negyediktől gimi másodikig négyes-ötös voltam oroszból. Végül mégis adott öt zlotyi kedvezményt a fuvarból, pedig még bankautomatához is neki kellett elvinnie minket, hogy kifizessük, mert a kirándulásunk utolsó napján nyomták fel a kocsit, és már nem volt egy fitying készpénzünk sem.

Szégyelltem a dolgot, és megfogadtam, hogy az angol rigóutcai mellé csinálnom kell egy oroszt is, ha már annyi ideig tanulam, vay mi, meg ha valaha lengyel srácokkal hoz össze a sors Magyarországon, akik éppen bajban vannak, mindenképpen segítek nekik.

Péter

ekkerjoz 2008.01.26. 09:45:53

Üdv Péter, köszönöm a sztoridat, igazad van 14 évvel vagyok idősebb, de ez annyira nem szánít, mert nekem is Citroenem van, a Rigó utcában vizsgáztam angolból, és Lengyelországba bármikor képes vagyok elindulni. Szentül hiszek abban, hogy ha segítek úton (munkában, akárhol) valakinek, akkor elindul egy leállíthatatlan folyamat, mert akinek segítettem, továbbadja a segítséget, ha mást lát bajban, és ez olyan, mint a láncreakció.
Üdv:EJ

Péter 2008.01.26. 17:06:06

Végigolvastam a többi írásodat is a blogon, nagyon tetszik mind! Fogom ajánlani néhány ismerősömnek is, hogy tegyen így!
Üdvözlettel: Péter

Yozuri Béla 2008.01.27. 22:09:30

Hát engem is az utolsók között választottak mindig a focicspatba, lehet azért,mert alsótagozatban még egyik felén leragasztós szemüvegem volt? Aztán nekem is ment a matek. A Felsőben az eszemért szerettek a csajok a suliban. Jó idők voltak....
Oroszul sosem tanultam meg jól. Mostmár bánom.

csiró géza · http://szalka.blog.hu/ 2008.01.31. 11:24:04

Remeg az ujjam a klaviatúrán, de megkérdezem óvatosan: tényleg lehet latinul káromkodni? És miket lehet így mondani?
Aztán: nem lehet, hogy Lólé Feri rokona az én ismerősöm ismerősének, aki Lólé Pál, és az egri húskombinátban dolgozott? Végtére is nem gyakori, hogy valakit egy kifacsart páratlan ujjú patásról neveznek el...

ekkerjoz 2008.01.31. 14:19:38

Kedves Csiró Géza uram,

őszintén szólva latint nem tanultam, a pár szállóigét és bizonyos testrészek nevét leszámítva semmit nem tudok a latin nyelvről.

Lólé Ferivel megszakadt a kapcsolatom, bár a házat megtudom mutatni Fegyverneken, ahol laktak. Jólelkű gyerek volt a maga egyszerű módján, és sokan voltak testvérek, akár Egerben is lehet rokonsága.

Üdv:EJ

bueno 2008.02.01. 08:57:19

Mint mindíg megint ott vagy a szeren.
Bár én az alföld keleti szélén gyerekeskedtem,
ha a neveket kicserélném ez az írás az én gyerekkoromról is szólhatna.
Kedves nosztalgikus írások egy eltünt világról.
Még 100 bejegyzés és egy kis szerkesztés és tényleg összejön egy könyv.
süti beállítások módosítása