Kisasszony havának közepén jutottunk el a városi templomba. Praepost urunk misézett, nagyon sok nép előtt, nekünk csak a templomkapu alatt maradt hely, onnan álldogáltunk, nyakunkat nyújtóztatva az oltár felé. Mise után apánk a számadó úr elé vitt minket, így szólt az egyezségük, mentünk a járandóságért. Az öcséimmel arattuk a sárnyaki földet, ahová ritkán járt ki a Tisza. Ez a legkövérebb tábla az egyházi birtokok között, koromfekete, édes föld, sosem láttam ekkora kalászokat, tele hatalmas szemű búzával, mint sok kis cipó, úgy ültek sorban.
Merkur
2008.07.28. 22:32 :: ekkerjoz
Nem kutattam utána, miért a Naphoz legközelebb eső bolygóról nevezték el a céget, az biztos, hogy a kereskedelem istenéhez kevés közük volt. Egyrészt azért, mert a szocializmusban mérgezőnek tartottak bármilyen hitéletet állami szinten, a dialektikus materializmus, mint a vállalatvezetők hivatalos világnézete és kötelező vizsgaanyaga kizárta a mitológiát a tervgazdálkodásból. Másrészt nemhogy a mitológiához, a kereskedelemhez sem volt sok köze a Merkurnak, mert amit ez a cég művelt, az mindenhez hasonlított, csak kereskedésre nem.
2 komment
Címkék: vélemény autó kereskedelem eladó merkur
Montenegro III.
2008.07.18. 09:34 :: ekkerjoz
Reggel majdnem elaludtuk az időt, a hűvös, vastag falak védtek a zajtól. Házigazda ébresztett, hogy kilenc múlt, szeretne kiállni az autójával. Pakoltunk, elköszöntem a háztól, Bar-tol, megindultunk Becici felé. Végig a tenger mellett mentünk, szép lassan, élénk forgalomban. Megálltunk Sveti Stefan szigete mellett, ez a kis település szállodasziget, illetve pár hírességnek van itt saját nyaralója. Régen halászfalu volt, most csak az idegenforgalomból élnek, szerintem jobban. Itt már összeérnek a falvak, szépen túlmentünk Becicin, Budvában kötöttünk ki. Budva az egyetlen hely Montenegro tengerpartján, ahol nyáron is építkeznek, a nagy projekteket nem lehet leállítani, mindenki másnak tilos dolgozni, porolni, zörögni. Budva olyan a montenegrói parton, mint a Balatonnál Siófok, idegenforgalmi és egyben közigazgatási székhely, kicsit agyonzsúfolt.
3 komment
Címkék: család utazás dávid tenger máté montenegro üdülés csilli
Montenegro II.
2008.07.14. 09:17 :: ekkerjoz
A Tara völgyét követve visz az út a tenger felé Mojkovacig, délután indulunk neki Durdevicából, a híres betonhíd mellől. A délelőtti rafting túra élményeit beszéltük át, mikor ragyogó napsütésből hirtelen ködbe (felhőbe), aztán heves esőbe keveredtünk. Az út koromfekete, burkolati jelek nincsenek, korlát éppen építés alatt, csak a nagy barna idegenforgalmi táblák igazítanak útba, már aki éppen ortodox kápolnát, kolostort akar látogatni, itt a Balkán tetején.
Szólj hozzá!
Címkék: család dávid nyaralás tenger máté montenegro üdülés csilli
Szalma
2008.07.01. 02:32 :: ekkerjoz
Eljött hát az idő, nekimegyünk a kalászmezőnek. Az árpát édesre, selymes szőkére szítta a nap, vágni kell, mielőtt peregni kezdene a mag. Mikor a hosszú toklász könnyen törik, de a szár még erős, kezdeni kell aratni. Nem jó, ha tovább szárad, mert peregni kezd a drága szem. A búzát akkor vágjuk, ha elengedi a gyökere, korán sem jó aratni, de ha nagyon szárad, akkor már nem is lehet.
13 komment
Címkék: munka ünnep nyár kasza óballa
Ispotály
2008.06.29. 17:52 :: ekkerjoz
Régi szomszédom, úgy értem, a régi házunk melletti szomszédom, Pista bácsi jövöre lesz 88 éves. Korábban vendéglátós volt, aztán az utasellátóhoz került, főpincér lett nemzetközi járatokon. Szorgalmas ember, akkora malacokat nevelt mint egy ló, néha alig bírtuk elszállítani a henteshez, ha vágósúlyba kerültek, tehát három, de inkább négymázsásra nőttek.
22 komment
Címkék: baleset szomszédok szorgalom
Tiszavirág
2008.06.22. 18:00 :: ekkerjoz
A fotókat Oldal István, óballai horgásztársam és cimborám készítette, 2008. június 22.-én.
4 komment
Címkék: tisza kérész óballa tiszavirág
Vorderstoder 2007.
2008.06.20. 22:09 :: ekkerjoz
A következő írást teljes terjedelmében, sok más szerző érdekes beszámolójával, eredetiben olvashatják a
www.utikalauz.hu
portálon.
Évről évre beleestünk abba a hibába, hogy az itthoni meleg elől egy sokkal forróbb helyre menekültünk, hogy aztán szépen megfőjünk az autópálya dugóban, vagy pecsenyére süljünk a parti fövenyen.
1 komment · 1 trackback
Címkék: vélemény motor család utazás ausztria dávid nyaralás máté rafting üdülés csilli
Dluho
2008.06.18. 23:46 :: ekkerjoz
"A karikatúra olyan fegyver, amivel ha eltalálsz valakit, az belerendül..."
8 komment
Címkék: kultúra humor lengyel szép művészet szellem polgár tehetség hinta szorgalom emberség
Finesz
2008.06.15. 10:56 :: ekkerjoz
10 komment
Címkék: idióta szánalmas proli szerencsétlen senkiházi
Kérész
2008.06.15. 09:51 :: ekkerjoz
A napokban kéne repülni a jószágnak, egész évben csak ilyenkor látjuk, egy héttel a nagy tüzek gyújtása előtt. Mikor lemegy a nap a villámcsapott erdő felé, egyszerre kiröpülnek a vízből és nekivágnak fölfelé a folyón. Aztán kicsit köröznek, rengeteg apró jószág, nem látni tőlük a vizet. Egy napig él a kérész, egy nap az élet, egy napig mulat egész évben.
12 komment
Címkék: tavasz ünnep egészség nyár falu juhász óballa
Ünnep II.
2008.06.14. 15:49 :: ekkerjoz
Ancsinak, születésnapjára
Annak idején apám valahogy szert tett egy beutalóra, Badacsonytomaj környékére, kombinálva egy Római parti tranzitszállással, hogy meg tudjuk nézni az augusztus huszadikai parádét, meg este a tűzijátékot. Nem biztos, hogy érdemelte, inkább büntetésnek tűnt a dolog, olyan kelletlenül állt hozzá. Autónk még nem volt, vonattal vágott neki a család az útnak.
Szólj hozzá!
Címkék: család ünnep visegrád benedek betonkeverő ancsi
Óballa, kérész kupa
2008.06.09. 10:54 :: ekkerjoz
Szálka blogírók, levelező listás horgászok első Közép-Tisza menti találkozója, és versenye.
2008. Június 5.-6.-7.-8.

1 komment
Címkék: horgász barátok gitár kultúra ünnep vihar birka iskola pörkölt horgászat vidék rafting óballa emberség herfli
Poreč 1992.
2008.06.04. 08:31 :: ekkerjoz
Nekem elég jó komám volt, háromszor ha találkoztunk, de jókat dumáltunk, motorokról, nőkről és motorokról. Nem is volt kérdés, hogy kinél vegyünk nyaralást. Az viszont már erős megfontolás tárgyát képezte, merre vegyük az irányt.
1 komment
Címkék: család dávid adria nyaralás máté isztria csilli porec
Orsi írta
2008.06.04. 05:18 :: ekkerjoz
hugipakk.blog.hu/2008/06/02/little_shops_kisboltok_1
KIRÁLY post.
Szólj hozzá!
Nyelv
2008.06.02. 10:27 :: ekkerjoz
Mélyen megérint a gondolat, és a szándék, hogy öt éven belül minden hivatalban beszélni fogják a lovári, vagy beás nyelvet..
Helyes, ezt is átvettük az usa ötletei közül, ők spanyol és kínai nyelven nyomják, még az állampolgári vizsgán is választhat a jelölt, anyanyelvén, vagy angolul akar beszélni inkább. Végül is mindhárom világnyelv, teljesen jogos az eljárás.
4 komment
Címkék: idióta cigány kisebbség hatóság sváb
Kalász
2008.05.31. 15:32 :: ekkerjoz
Pünkösd havának végén cseresznyét eszünk, magában, csak úgy a fáról, ahogy leljük. Szedünk az ingünkbe eleget, hogy a faluba is jusson, tisztítja a vért az édes szem. Nemsokára aratunk, kovácsüllőn kalapáljuk, kövön fenjük a kaszát, köpűjét is meg köll igazítni, hogy jól kézre álljon. Kisebbik öcsém most arat először, fohászkodik az Úrhoz eleget. Tanítom a fűben, hogy tartsa a szerszámot, eddig csak a markot szedte, kötözte a kepéket, most majd megmutathatja, minek nőtt nagyra.
2 komment
Címkék: tisza falu paraszt óballa fegyvernek
Roki
2008.05.31. 11:03 :: ekkerjoz
3 komment
Címkék: vélemény kultúra idióta szánalmas spar proli barom vidék balkán agykontroll szerencsétlen utánzás
Balaton
2008.05.28. 15:31 :: ekkerjoz
Nagyon rövid post lesz, de le kell írnom, tanuljanak belőle.
33 komment
Címkék: vélemény balaton tavasz celeb idióta szánalmas cigány barom szerencsétlen
Rög
2008.05.26. 22:49 :: ekkerjoz
Kegyetlen kemény telünk múlt, hideg volt nagyon. A hegyi farkasok átjöttek a jégen, tüzeket kellett gyújtani, hogy távolabb maradjanak a falutól. Parittyával dobáltuk őket, vicsorogtak, nem tágítottak. Az öregek farkascsapdát akartak ásatni, de nem bírtunk a fagyott földdel, csak kopogott rajta a csákány. Nappal is acsarogtak, egy-kettő addig kerülgette a nagy komondorokat, amíg letépték magukat az istrángról, amivel kikötöttük őket, és nekimentek a farkasnak. Persze a falka azonnal széttépte szegény nagy kutyákat, csak egy véres folt maradt utánuk a havon.