Kisasszony havának közepén jutottunk el a városi templomba. Praepost urunk misézett, nagyon sok nép előtt, nekünk csak a templomkapu alatt maradt hely, onnan álldogáltunk, nyakunkat nyújtóztatva az oltár felé. Mise után apánk a számadó úr elé vitt minket, így szólt az egyezségük, mentünk a járandóságért. Az öcséimmel arattuk a sárnyaki földet, ahová ritkán járt ki a Tisza. Ez a legkövérebb tábla az egyházi birtokok között, koromfekete, édes föld, sosem láttam ekkora kalászokat, tele hatalmas szemű búzával, mint sok kis cipó, úgy ültek sorban.

Nem kutattam utána, miért a Naphoz legközelebb eső bolygóról nevezték el a céget, az biztos, hogy a kereskedelem istenéhez kevés közük volt. Egyrészt azért, mert a szocializmusban mérgezőnek tartottak bármilyen hitéletet állami szinten, a dialektikus materializmus, mint a vállalatvezetők hivatalos világnézete és kötelező vizsgaanyaga kizárta a mitológiát a tervgazdálkodásból. Másrészt nemhogy a mitológiához, a kereskedelemhez sem volt sok köze a Merkurnak, mert amit ez a cég művelt, az mindenhez hasonlított, csak kereskedésre nem.

Reggel majdnem elaludtuk az időt, a hűvös, vastag falak védtek a zajtól. Házigazda ébresztett, hogy kilenc múlt, szeretne kiállni az autójával. Pakoltunk, elköszöntem a háztól, Bar-tol, megindultunk Becici felé. Végig a tenger mellett mentünk, szép lassan, élénk forgalomban. Megálltunk Sveti Stefan szigete mellett, ez a kis település szállodasziget, illetve pár hírességnek van itt saját nyaralója. Régen halászfalu volt, most csak az idegenforgalomból élnek, szerintem jobban. Itt már összeérnek a falvak, szépen túlmentünk Becicin, Budvában kötöttünk ki. Budva az egyetlen hely Montenegro tengerpartján, ahol nyáron is építkeznek, a nagy projekteket nem lehet leállítani, mindenki másnak tilos dolgozni, porolni, zörögni. Budva olyan a montenegrói parton, mint a Balatonnál Siófok, idegenforgalmi és egyben közigazgatási székhely, kicsit agyonzsúfolt.

A Tara völgyét követve visz az út a tenger felé Mojkovacig, délután indulunk neki Durdevicából, a híres betonhíd mellől. A délelőtti rafting túra élményeit beszéltük át, mikor ragyogó napsütésből hirtelen ködbe (felhőbe), aztán heves esőbe keveredtünk. Az út koromfekete, burkolati jelek nincsenek, korlát éppen építés alatt, csak a nagy barna idegenforgalmi táblák igazítanak útba, már aki éppen ortodox kápolnát, kolostort akar látogatni, itt a Balkán tetején.

Eljött hát az idő, nekimegyünk a kalászmezőnek. Az árpát édesre, selymes szőkére szítta a nap, vágni kell, mielőtt peregni kezdene a mag. Mikor a hosszú toklász könnyen törik, de a szár még erős, kezdeni kell aratni. Nem jó, ha tovább szárad, mert peregni kezd a drága szem. A búzát akkor vágjuk, ha elengedi a gyökere, korán sem jó aratni, de ha nagyon szárad, akkor már nem is lehet.

Régi szomszédom, úgy értem, a régi házunk melletti szomszédom, Pista bácsi jövöre lesz 88 éves. Korábban vendéglátós volt, aztán az utasellátóhoz került, főpincér lett nemzetközi járatokon. Szorgalmas ember, akkora malacokat nevelt mint egy ló, néha alig bírtuk elszállítani a henteshez, ha vágósúlyba kerültek, tehát három, de inkább négymázsásra nőttek.

A fotókat Oldal István, óballai horgásztársam és cimborám készítette, 2008. június 22.-én.

 

A következő írást teljes terjedelmében, sok más szerző érdekes beszámolójával, eredetiben olvashatják a

www.utikalauz.hu

portálon.

 

Évről évre beleestünk abba a hibába, hogy az itthoni meleg elől egy sokkal forróbb helyre menekültünk, hogy aztán szépen megfőjünk az autópálya dugóban, vagy pecsenyére süljünk a parti fövenyen.

"A karikatúra olyan fegyver, amivel ha eltalálsz valakit, az belerendül..."

Barátom írta:

szkajparasztok.blog.hu/2008/06/15/lom_es_silstar

Olvasgatom a heti hírek között, hogy a használtan vett páncélozott Audit újra kellett festetni az Őrezrednek. Éppen négy és fél millióba került, hogy olyan színű legyen, mint a többi, rendszerben lévő autó. Ez ugye szakmai dolog, nehogy a merénylő, vagy a sajtó meg tudja különböztetni színe alapján, melyik autóban van a védett személy. Van még két páncélos Audi, ezeket is lefestik, az még kilencz millió lesz.

A napokban kéne repülni a jószágnak, egész évben csak ilyenkor látjuk, egy héttel a nagy tüzek gyújtása előtt. Mikor lemegy a nap a villámcsapott erdő felé, egyszerre kiröpülnek a vízből és nekivágnak fölfelé a folyón. Aztán kicsit köröznek, rengeteg apró jószág, nem látni tőlük a vizet. Egy napig él a kérész, egy nap az élet, egy napig mulat egész évben.

Ancsinak, születésnapjára

Annak idején apám valahogy szert tett egy beutalóra, Badacsonytomaj környékére, kombinálva egy Római parti tranzitszállással, hogy meg tudjuk nézni az augusztus huszadikai parádét, meg este a tűzijátékot. Nem biztos, hogy érdemelte, inkább büntetésnek tűnt a dolog, olyan kelletlenül állt hozzá. Autónk még nem volt, vonattal vágott neki a család az útnak.

Egri Sanyi a Néplaptól került egy frissen alapított laphoz, az új idők szellemében erélyesen szidták a régi rendszert, mindig minuszban voltak, a hitük hajtotta őket, nem a nyers megélhetés. Tehát az újságírás mellett pénzt is kellett keresnie, ezért a West-Travel színeiben utazásokat szervezett, jelentős kapcsolati tőkéjét kihasználva.
Nekem elég jó komám volt, háromszor ha találkoztunk, de jókat dumáltunk, motorokról, nőkről és motorokról. Nem is volt kérdés, hogy kinél vegyünk nyaralást. Az viszont már erős megfontolás tárgyát képezte, merre vegyük az irányt.

arról, ahogy Dávid kiáll Góliátok és Góliátnék ellen:

hugipakk.blog.hu/2008/06/02/little_shops_kisboltok_1

KIRÁLY post.

"Értem én, hogy gőzgép, de mi hajcsa?", ennyi jutott eszembe, mikor először hallottam a roma beszéd igazgatási szintű bevezetéséről.
Mélyen megérint a gondolat, és a szándék, hogy öt éven belül minden hivatalban beszélni fogják a lovári, vagy beás nyelvet..
Helyes, ezt is átvettük az usa ötletei közül, ők spanyol és kínai nyelven nyomják, még az állampolgári vizsgán is választhat a jelölt, anyanyelvén, vagy angolul akar beszélni inkább. Végül is mindhárom világnyelv, teljesen jogos az eljárás.

Pünkösd havának végén cseresznyét eszünk, magában, csak úgy a fáról, ahogy leljük. Szedünk az ingünkbe eleget, hogy a faluba is jusson, tisztítja a vért az édes szem. Nemsokára aratunk, kovácsüllőn kalapáljuk, kövön fenjük a kaszát, köpűjét is meg köll igazítni, hogy jól kézre álljon. Kisebbik öcsém most arat először, fohászkodik az Úrhoz eleget. Tanítom a fűben, hogy tartsa a szerszámot, eddig csak a markot szedte, kötözte a kepéket, most majd megmutathatja, minek nőtt nagyra.

Nagyon rövid post lesz, de le kell írnom, tanuljanak belőle.

Kegyetlen kemény telünk múlt, hideg volt nagyon. A hegyi farkasok átjöttek a jégen, tüzeket kellett gyújtani, hogy távolabb maradjanak a falutól. Parittyával dobáltuk őket, vicsorogtak, nem tágítottak. Az öregek farkascsapdát akartak ásatni, de nem bírtunk a fagyott földdel, csak kopogott rajta a csákány. Nappal is acsarogtak, egy-kettő addig kerülgette a nagy komondorokat, amíg letépték magukat az istrángról, amivel kikötöttük őket, és nekimentek a farkasnak. Persze a falka azonnal széttépte szegény nagy kutyákat, csak egy véres folt maradt utánuk a havon.